Az adatújság megjelenése után sokan úgy gondolták, az új újságírók dolga az adatok gondozása (data curation) és elemzése lesz a jövőben, ahogy az a pénzügyi újságírásban már bevett évtizedek óta. Az adatokat valakik, valahol máshol, majd összegyűjtik szépen, legyenek azok kormányzati vagy éppen nemzetközi szervezetek, netán cégek. Az újságíró dolga annyi, hogy "emészthető" formában mondja el, mit rejtenek az adatok. De eljött 2011 és az angliai zavargások!
A The Guardian - hasonlóan sok más újsághoz - a kezdetektől nyomon követte a zavargásokat. A Datablog meglátta a Twitter-ben és egyéb közösségi oldalakban a potenciált és gyorsan el is kezdte elemezni milyen hírek terjednek a neten, hogyan reagálnak a zavargások résztvevői és a közvélemény az egyes eseményekre. Külön összeszedték az ilyenkor felröppenő álhíreket is és nagyon ötletesen vizualizálták ezeket. A lap kihasználta a modern technika lehetőségeit és a ma már megszokott módon kérte olvasóit, hogy tudósítsanak az általuk látott fejleményekről. Nagyon hamar rájöttek, ez csak arra jó, hogy egy hiányos leírását adják a történéseknek. Ennek legfőbb oka pedig az, hogy nem tudtak megfelelő adatokat szerezni. Részben maguk az elérhető adatok sem voltak megbízhatóak. Hiába bányászták akkurátusan a közösségi oldalakat az újságírók, ha a lázongók egymás között a Blackberry készülékek titkosított üzenetküldő szolgáltatását használták (mivel ez a funkció ingyenes a Balckberry tulajdonosok között, 2011-ben a gyártó készülékei a fiatal korosztályokban igen elterjedtek voltak) . Másrészt az egész brit társadalmat megrendítette az esemény és igazából senki sem értette miért törtek ki a zavargások, a közösségi oldalak státuszjelentéseiből a legelvakultabb szocmédia elemzők sem mernének mélyreható következtetéseket levonni. Nem maradt más választás, saját adatgyűjtésbe kezdett a Guardian, melyet Philip Meyer inspirált.
1967-ben zavargások törtek ki Detroitban. A városban már történt hasonló 1943-ban, de intenzitásában és az okozott kár értékében a hatvanhetesnek sikerült olyan kétes hírű rekordot felállítani, melyet csak a '92-es Los Angeles-i zavargások múltak felül. A fiatal Meyer épp a Harvard Egyetem Nieman fellowship éve után volt, mely során alapos társadalomtudományi és adatbáziskezelési képzésben részesült, nem csoda, hogy égett a vágytól, hogy frissen szerzett tudását kamatoztassa. A Detroit Free Press lap a zavargások során nagyon lelkiismeretesen tudósított a fejleményekről és nyitott volt Meyer új ötleteire is. A város és különböző alapítványok segítségével felállítottak egy újságírókból, társadalomtudósokból és önkéntesekből álló csoportot. Egy hét alatt megállapodtak az adatfelvétel metodikájáról és betanították az önkénteseket (főleg a környék fekete iskoláinak tanárait) a lekérdezésre. A második héten megtörtént az adatfelvétel. A harmadik héten már lyukkártyán voltak a lekérdezések eredményei és megindult az elemzői munka, mely végén megszületett a speciális lapszám.
A vizsgálat eredményei megdöbbentőek voltak sokak számára. A közhiedelem szerint a zavargások résztvevői a déli államokból bevándorolt, iskolázatlan, mezőgazdasági vidékről érkező feketék voltak, de bebizonyosodott, a többé kevésbé integráltnak hitt feketék vettek részt a sajnálatos eseményekben. Szintén kiderült, hogy jócskán túlbecsülték a zavargók létszámát is. De ami a legmegdöbbentőbb volt az, hogy a magát toleránsnak gondoló észak is ellenségesen viselkedett a feketékkel szemben, ami komoly elégedetlenséghez vezetett köztük.
A Guardian a London School of Economics-szal (LSE) fogott össze és egy ambiciózus 10 hónapos projekt keretében újságírók és társadalomtudósok boncolgatták az angliai zavargások okait. A Reading the Riots ma a legátfogóbb gyűjteménye a modern, adatvezérelt, oknyomozó újságírásnak és riportoknak. A kutatás első fázisában a zavargásokban résztvevő személyekkel készítettek interjúkat és vettek fel kérdőíveket. A második fázisban az intézkedő hatósági személyektől (rendőrök, bírók stb.) gyűjtöttek adatokat. Így olyan dolgok derültek ki mint például mennyire messze laktak az elkövetők az elkövetés helyétől és összefügg-e a szegénységgel a zavargás. Ehhez kapcsolódóan a zavargók legvalószínűbb útvonalait is feltérképezték. Külön összegyűjtötték a kutatók, hogy kik milyen büntetést kaptak a zavargások során elkövetett törvényszegésekért. Az LSE később összeállított összegző tanulmánya is elérhető online.
Talán úgy tűnik, az adatújságírás felforgatta a médiát. Ez korántsem igaz. A print média válságban van, pár kivételtől eltekintve a példányszámok folyamatosan csökkennek. Az ingyenes online híroldalak is nehezen tudnak bevételre szert tenni. Az adatújságírás részben egy természetes reakció, amivel új utakat keres magának a szakma. A Kinght Foundation, a Knight-Mozilla OpenNews és a Nieman Journalism Lab olyan kezdeményezéseket karol fel, melyek új utakat mutatnak. A befektetők is egyre nagyobb fantáziát látnak az új utakra tévedő startupokban, mint pl. a Circa, a Silkapp és a Prismatic. Ugyanakkor megjelentek, az olyan hagyományos elemzőműhelyekre hasonlító vállalkozások (pl. a Quid és a Palantir), melyek az adatok begyűjtésére és elemzésére is nagy hangsúlyt fektetnek.
