Van, hogy csak úgy izgatottak vagyunk. Van amikor izgatottan várjuk, hogy írjon nekünk valaki. Izgatottságunkban van, hogy elfelejtünk valami nagyon fontosat, pl. feladni egy levelet. Ilyenkor azt gondoljuk, érzelmeink racionalitásunk útjában állnak. Máskor meg éppen izgatottságunk okán gyorsan meghozunk régen halogatott döntéseket, lerázunk alkalmatlankodó embereket, gyorsan letudjuk a bevásárlást s nem tépelődünk hogy X tej helyett az Y lett volna jobb. Vajon van-e szerepe az emócióknak nyelvünkben? Hogyan kezeljük különös természetüket, hogy néha csak úgy vannak, máskor meg valamire irányulnak?
All sentiment is right; because sentiment has a reference to nothing beyond itself, and is always real, wherever a man is conscious of it. But all determinations of the understanding are not right; because they have a reference to something beyond themselves, to wit, real matter of fact; and are not always conformable to that standard. (Hume)
Tényleg nincs tárgya?
Sokak számára nem meggyőző, hogy nincs minden emóciónak tárgya, vagy pontosabban nem minden emóció irányul valamire. Ha már Hume-tól idéztünk, akkor nézzük meg, hogy állunk az ok és okozat kérdésével! Daniel Shargel amellett érvel, hogy az emóciók önmagukban állnak, fiziológiai, mentális állapotokkal azonosíthatóak, de semmiképpen sem hozhatók össze azzal amire irányulnak. Például a
(1) Nóri mérges.
(2) Nóri mérges Tónira
(3) Nóri mérges Tónira, mert megzavarta olvasás közben.
mondatokkal ugyanazt az emóciót tulajdonítjuk Nórinak. Kétségtelenül mind (2), mind (3) többletinformációt közöl. (2) megadja, hogy kire mérges Nóri, (3) pedig még az okot is megjelöli. De Shargel, és mások, szerint (1)-(3) esetében arról van szó, hogy Nóri fiziológiai állapota, arousalszintje, stb. megváltozott s ez mérgességének igazi oka. Nyakatekert? Tényleg az! De annyit elfogadhatunk Shargel álláspontjából, hogy bizonyos esetekben hiába adjuk meg az emóció irányultságát, igazából ezzel nem mondunk róla sokat. Pl:
(4) Szomorú vagyok.
(5) A mai híreket olvasva szomorú lettem.
(6) Szomorú volt hallgatni szegény embert.
Ellenben vannak olyan emóciók, melyek máshogy viselkednek.
(7) Pisti féltékeny Andira.
(8) Andi féltékeny a munkádra.
(7) és (8) úgy tűnik nem sokban különbözik (4) - (5) példáktól. De ha megkérdezünk valakit, hogy miért szomorú, gyakran van, hogy azt a választ kapjuk "csak úgy", vagy "nem is tudom igazán miért". Ellenben féltékenykedni valakire szoktunk, s általában valami miatt (mármint valamit hiszünk).
Akkor mi van?
Legnagyobb sajnálatunkra nincs rendszeres leírása az emócióknak, vagy mi még nem találtuk meg (szóval ha kedves olvasó ismer ilyet, tessék bekommentelni!) A SEP vonatkozó szócikke ellenben egész jó összefoglalással szolgál. Saját tapasztalataink alapján és Livet kevert emóciós elképzeléseitől megihletve két kategóriát különítünk el, s ezzel egy kevert (s így nehezen is védhető) megközelítésre hajlunk most.
(I) Alapvető érzelmek.
Ezeket Ekman nyomán azonosítottuk és szépen szótárakat készítettünk. Úgy gondoljuk, hogy az alapvető érzelmek megjelenése a szótárak használatával mérhető. A SEP szócikkben ez az "Emotions as Feelings" részben leírt megközelítés
(II) Intencionális érzelmek
Ezek azok az érzelmek, melyeknek van intencionális tárgya, valamire irányulnak (ez a target nevet kapta nálunk).
Intencionális és érzelmek
Az alapvető érzelmeket nagyon nehéz elkapni a nyelvben. Persze témától és stílustól függ, de emóciószótárainkkal mérve, ha az összes szóhoz viszonyítva mérjük egy-egy emóció mértékét, akkor igen csekély számokat kapunk amit ezrelékben érdemes kifejezni. Persze egyáltalán nem haszontalan ez, pl. a budapesti önkormányzati választásokon induló főpolgármester-jelöltek helyezését a róluk szóló tweeteket vizsgálva egész szépen meg tudtuk tippelni. Elemzésünk során a düh emóció bizonyult a legjobb prediktornak. Elborította volna a düh a választók eszét? Vagy éppen dühük vezette őket az optimális eredményre? Ennek értelmezése valószínűleg politikai hovatartozás függvénye, de annyi bizonyos, érzelmeink szerepet játszanak döntéseinkben.
Elster a klasszikus közgazdaságtan szemére veti, hogy elfeledkezik az emóciókról, melyen ő a mi intencionális emócióinkat érti s úgy karakterizálja őket, melyek:
- valamiről szólnak, intencionális tárggyal rendelkeznek
- valamilyen cselekvéssel is járnak
- norma-vezéreltek
A nagy kérdés Elster számára, hogy miképp lehet beilleszteni az emóciókat a közgazdasági elméletekbe. A racionalitással nincs probléma, hiszen szépen le lehet írni vele miképp akarjuk maximalizálni jólétünket. De a jólét nem csupán a haszon maximalizálása, hanem egy optimális érzelmi állapot elérése is.
Intencionalitás és racionalitás
De Sousa könyvei foglalják össze az emóciók helyét a racionális gondolkodásban és annak evolúciós magyarázatát. Ami nagyon izgalmas de Sousa munkásságában az az, hogy az idegtudós Damasio Descartes tévedése című kötetében kifejtett elméletével összhangban állítja, az emóciók egyfajta heurisztikát nyújtanak nekünk, melyek nélkül akár döntésképtelenek is lehetünk. Damasio klinikai tapasztalata során olyan páciensekkel találkozott, akiknek az érzelmek megélése, vagy másoknak tulajdonítása nehezen vagy egyáltalán nem ment, s ez bizony megnehezítette a leghétköznapibb döntéseiket is, pl. éttermet választani a vacsorához.
Dennett Az intencionális rendszerek című esszéjében sorra veszi milyen alapállásból próbálja meg az ember értelmezni a vele szembekerülő dolgokat, azaz a világot, s három ilyet talál.
- tervezet-alapállás: "Ha pontosan tudom, hogyan tervezték meg a komputert (beleértve a tervezet nem állandó részét, a programot is), akkor a program komputációs utasításait követve bejósolható a komputer bármely lépésre betervezett válasza. Jóslatunk be fog igazolódni, amennyiben a komputer a tervezetnek megfelelően működik, vagyis nem romlik el. A tervezet-alapálláson alapuló bejóslásoknak különböző változataik vannak, mindegyik hasonlatos azonban a tekintetben, hogy a funkció fogalmára támaszkodnak, mely célfüggő vagy ideologikus."
- fizikai hozzáállás: "Erről az alapállásról nézve predikcióink az adott tárgy tényleges fizikai állapotain alapulnak, s a természeti törvények ismeretéből kiindulva alkotjuk meg őket. Ez a hozzáállás szükséges a rendszerek rosszul működésének bejóslására."
- intencionális nézőpont: "Ilyen esetben a viselkedést úgy jósoljuk be, hogy a rendszerhez bizonyos információ birtoklását rendeljük hozzá, s feltételezzük, hogy bizonyos célok irányítják, s azután e hozzárendelések és feltevések alapján kidolgozzuk a legésszerűbb s a legmegfelelőbb cselekvést."
Fontos megjegyezni, hogy az intencionális nézőpont egy stratégia, nem kell feltétlenül intelligens ágensnek lennie annak amit ebből szemlélünk, ahogy Dennett mondja:
Így nincs helye itt azon sopánkodni, hogy vajon a sakkozókomputernek tényleg vannak-e vélekedései és vágyai; az intencionális rendszerekről adott meghatározásunk ugyanis nem állítja azt, hogy az intencionális rendszereknek tényleg vannak vélekedéseik és vágyaik, csak annyit mond, hogy viselkedésüket meg lehet magyarázni és be lehet jósolni úgy, hogy vélekedéseket és vágyakat rendelünk hozzájuk. Annak pedig, hogy amit a számítógéphez rendelünk, vélekedésnek nevezzük, vagy a vélekedés analógjának, vagy információs komplexumoknak, vagy intencionális micsodáknak, nincs következménye azokra a számításokra nézve, melyeket a hozzárendelés alapján végzünk. Ugyanazokra a predikciókra jutunk akkor is, ha nyíltan a számítógép vélekedéseiről és vágyairól gondolkozunk, mint amikor a számítógép információs tárára és célmeghatározásaira gondolunk. Az elkerülhetetlen s érdekes tény az, hogy a mai legjobb sakkozó számítógépeknél a viselkedés intencionális magyarázata és bejóslása nemcsak bevett, hanem akkor is működik, ha viselkedésük predikciójára nincs más használható eljárás. Elég sikeresen tudjuk e komputereket intencionális rendszerekként kezelni, s ez független azoktól a megfontolásoktól, hogy milyen anyagból épültek, mi az eredetük, mi a helyük az erkölcsi ágensek közösségében (vagy éppen nincs is helyük ott), van-e tudatuk vagy öntudatuk, s hogy műveleteik determináltak vagy determinálatlanok-e. A stratégia alkalmazása mellett szóló döntés pragmatikus, s nem eredendően jó vagy rossz.
A racionalitás tehát a hitek, célok és vágyak közötti kapcsolatnak tekinthető, eddig olyan igazán újat nem mondott nekünk Dennett. Azonban az öreg filosz nem véletlenül korunk egyik legismertebb elmefilozófusa, hiszen csavar egyet az intencionalitás fogalmán, s bevezeti annak első- és magasabb rendű változatait. Az elsőrendű intencionális rendszereknek vannak elképzeléseik, törekvéseik, vágyaik és minden rendes jellemzőjük, ellenben ennek nincsenek tudatában. A másod- és magasabb rendű intencionális rendszerek viszont amolyan meta-rendszerek s tisztában vannak saját vágyaiknak, elképzeléseiknek, sőt másoknak is hasonlókat tulajdonítanak.
A másod- és magasabb rendű intencionalitás menthetetlenül összekapcsolódik a nyelvvel, hiszen az intencionális stratégiát nem tudjuk nélküle elkészíteni. Hogyan is néz ki egy ilyen intencionális alapállás? Óhatatlanul olyan mondatokban fogalmazunk mint az alábbi (Denettől lopott) példák
- x azt hiszi, hogy p
- y arra törekszik, hogy q
- z azon töpreng, vajon r
A fentiekhez hasonló mondatokat a filozófusok propozícionális attitűdöknek nevezik. Vigyük ezt tovább!
- Nóri tudja, hogy Zoli szereti a krumplilángost.
- Zoli arra törekszik, hogy Nóri tudja, ő szereti a krumplilángost
- Nóri azon töpreng, vajon Zoli arra törekszik-e, hogy Nóri tudja, ő szereti a krumplilángost
Ezekben a helyzetekben fontos, hogy ki szeret mit! Ahhoz, hogy Zoli meghívassa magát Nórival egy krumplilángosra, el kell érnie, hogy Nóri eltöprengjen azon, hogy azt akarja-e tudatni hogy ő szereti a krumplilángost, amitől csak egy lépére van az, hogy elmerengjen azon, vajon miért törekszik erre az illető.
Hogyan tovább?
Mi sem tudjuk pontosan hogyan tovább. Annyi bizonyos, hogy az emóciók felosztásával kapcsolatos irodalmat jobban fel kell térképeznünk. Ahhoz, hogy az igazán érdekes predikciós feladatokra is be tudjuk vetni az emócióelemzést, jobban meg kell ismernünk az intencionális emóciókat, ezért annotálási projektünket kiszélesítjük a jövőben.
