Korábban már beszámoltunk a Google iPhone app-járól, mely rendkívül jól ötvözte azon szolgáltatásokat, melyeknek elsősorban okostelefonokon vehetjük hasznát. Ezen kívül megnéztük még a Bing és a Yahoo mobilra szabott keresőit, most pedig ismét a Google-n a sor, hogy bizonyítson.
Természetesen nem saját alkalmazásával kell versenyeznie a "guglinak", hanem a Microsoft termékeivel. A Bing mobilverziója egyszerű, de jól használható volt, a Yahoo-é nagyon hasonló, de még jobban leegyszerűsített.
Lényegében a Google mobiloldala is hasonló a a Microsoftéihoz, sokat nem is lehet(ne) hozzátenni. Mindenesetre letisztult küllemű keresőről van szó. Itt is elsütötték az elrejthető oldalmenü megoldást, azonban sokkal inkább használható, mint a Google App-ban - míg ott látszólag logika nélkül kellett simogatni a képernyőt, hogy végre előugorjon, itt külön gombot szenteltek neki. Ez az oldalmenü egyébként ugyanaz, mint a "hagyományos" keresőn, ilyen téren nem tartalmaz újdonságot.
Érezhetően ráerősítettek a mobileszközökön különösen hasznos "Helyek" funkcióra, hiszen már a kezdőlap is három ikonnal fogad a keresőmező alatt (Éttermek, Kávézók, Bárok), a mellettük levő "Bővebben" gomb pedig egyből a helyekre visz. Lényegében ezt is várnánk el egy mobil keresőtől, hogy fizikailag keressen nekünk. Mindenesetre hangsúlyosabb mint a Bing vagy a Yahoo hasonló szolgáltatása.
A képkeresés itt is, a már megszokott - és egyébként remek - lapozással történik, a funkciógombok azonban átlátszóvá válnak, mögöttük a képek pedig kitöltik a képernyőt, ami megint csak egy plusz pontot jelent.
A Google mobiloldala érezhetően csak annyit nyújt, hogy még épp ne tudjon konkurálni saját alkalmazásával, azonban még így is többet ad, mint a Bing vagy a Yahoo mobiloldala.