Miközben mindenki arra tippel, mikor jelenik meg az Apple az autóiparban valahogy, a Nuance és a Google már öles léptekkel halad az úton. Ahogy arról már beszámoltunk, a Nuance megállapodott a Spotify-al és a Ford-dal és az autórádiók új generációját hozza hamarosan kereskedelmi forgalomban. A Google pedig a Volskwagen-nel működik együtt.
A Smileage az autózás élményét szeretné vegyíteni a közösségi média (jelen esetben a Google+) lehetőségeivel. Hogy mennyire jó ötlet a telefon használatára ösztönözni a vezetőket, azt döntse el mindenki saját maga. Az is lehet, hogy a kereső óriás már a jövőre gondol, amikor önvezérlő autóiban valamivel el kell majd ütnie az időt az utasoknak.
Az autonóm autók, igaz még szigorú szabályok által kötve, kísérleti jelleggel már megjelentek az Egyesült Államok útjain. A Google által támogatott Udacity egyik kurzusán pedig betekintést nyerhetünk a technológia alapjaiba is.
Hogy mikor vezethetünk ilyen csoda autókat, azt még az iparági szakértők sem tudják megmondani. A The Economist gépjárműipari melléklete szerint 2020 és 2040 között kerülhet sor a tömeggyártás beindítására. Azonban a technológia bizonyos elemeivel már ma is találkozhatunk a mindennapokban. Ilyen pl. a Ford vezetési asszisztense.
European buyers of the Ford Focus, a mid-sized car, can now leave it to drive itself and maintain a safe distance in steady traffic. The car can measure a parking space and steer itself into it. It reads road signs and admonishes the driver if he breaks the speed limit. Such gadgetry also increasingly makes decisions on the driver’s behalf and overrules him in an emergency, for instance, braking to avoid a crash. (Forrás)
A mobil technológia lehetőséget ad a telemetrikus (az autó műszaki állápotát, földrajzi helyzetét, sebességét stb. jellemző adatok) adatok figyelésére és megosztására. Sőt, a forgalomban lévő autók egymással is tudnak kommunikálni, elkerülve ezzel az emberek okozta veszélyes helyzeteket.
From next year cars sold by GM in the United States and Canada will come with fast 4G mobile broadband. Improved connections will also make it possible for cars to send hazard warnings to each other, to receive a constant stream of information on the traffic and weather ahead and even to interact with signals as they approach junctions.(Forrás)
A Nuance egyre nagyobb hangsúlyt fektet az autóiparra. A mobil kommunikációs eszközök hangvezérlése csupán egy szelete ennek. Az AutoNavi-val - Kína egyik vezető navigációs rendszer fejlesztője és elektronikus térkép szolgáltatója - kötött megállapodása jelzi, hogy a navigáció is egyre hangsúlyosabban jelenik meg a cég stratégiájában. A különféle gyártókkal kötött megállapodásokban általában a kényelmi funkciók hangvezérléséses irányítása szerepel, de a BMW tulajdonosok a hangvezérléses SMS küldést is választhatják opciónak. További információkat a cég autóipari oldalán találhatnak olvasóink.
A vezetés egyike azon kevés területnek, ahol természetesebbnek érezzük a hangvezérlést. Az asszisztív technológiák és az autonóm vezérlés is komplex, de egyszerűen kivitelezhető interakciót követel meg, amire a beszéd a legjobb. A jelenleg futó fejlesztések egy része még alapvetően kísérleti és nem tudjuk mikor kerülhetnek ezek felhasználásra. De reméljük nem kell túl sokáig várnunk és hamarosan mi is tesztelhetjük a technológia újdonságait!