A SocialTimes.Hu írásában a törökországi eseményeket Twitter forradalomnak nevezi. Ezzel egy jeles csoportba kerülnek a török események, melyek tagjai az arab tavasz, a moldovai zavargások és a burmai "rendszerváltás". A Twitter és a közösségi média szerepét egy percig sem vitatnánk el, de felhívnánk a figyelmet arra, hogy a tartós és pozitív változások eléréséhez több kell, mint lájkok és újraosztások sora.
Minden forradalom célja, hogy bizonyos társadalmi változásokat érjen el. Sajnos közös sorsuk, hogy gyakran elbuknak és csak később, sokszor korlátozottan érik el a kitűzött célokat. Ezért is népszerűek mostanában Edmund Burke gondolatai, melyeket Twitter forradalmak című posztunkban már röviden összefoglaltunk:
Burke a francia forradalmat az amerikai függetlenségi háborúval állította szembe. Míg az újvilági telepesek körében szerves fejlődés vezetett az önszerveződéshez és a függetlenségi háború az angol korona korlátozó intézkedéseire adott válasz volt, addig a francia forradalom a felvilágosodás absztrakt eszméire épült. Burke szerint eleve bukásra volt ítélve a forradalom, hiszen túl racionális volt, nem számolt az emberi természettel (ti. az absztrakt eszmék helyett a társadalmilag rögzült gondolkodás elsőbbségével). A forradalom végül a centralizált bonapartista rendszerhez vezetett, később pedig a restaurációhoz. (Bővebben l. Burke: Töprengések a francia forradalomról)
A szépreményű forradalmak listáján egyedül Burma (Mianmar) büszkélkedhet azzal, hogy a 2007-es burmai kormányellenes megmozdulások elvezettek egy ma is zajló rendszerváltáshoz. A The Economist Burmáról szóló melléklete szerint a külföldi szankciók és a Kínától való nagyarányú függés miatt döntött úgy a katonai junta, hogy enged az ellenzéknek és elindítja a változást. Nem szabad lebecsülni a közösségi média szerepét abban, hogy a nemzetközi figyelmet éberen tartotta és bemutatta a diktatúra kegyetlenségeit, hisz ez vezetett el az embargóhoz. Ugyanakkor be kell látnunk, hogy legalább annyira szerepet játszott a változásokban a gazdasági válság, a Kínától való félelem és Obama ázsiai nyitása is.
Váil Ghoneim (vagy angolos átírásban Wael Ghonim) a "Mindannyian Kaled Szaid vagyunk" oldal elindítója és több egyiptomi tüntetés szervezője a magyarul is olvasható Forradalom 2.0 című könyvében összegezte tapasztalatait. Ghoneim fantasztikusan tudta kezelni a közösségi médiát és nagyon ügyelt arra, hogy mederben tartsa Facebook oldala követőinek dühét. De még így is nagyon nehéz volt megszervezniük az első ún. csendes kiáltás tüntetéseket. Ezek az első próbálkozások arról szóltak, hogy több ember - lehetőleg fekete ruhában - összegyűl és csendben állva fejezi ki tiltakozását a rezsim ellen. Amikor a tunéziai események híre eljutott az egyiptomiakhoz, sokan az utcára vonultak - de nem Ghoneim világias, nyugatias hívei! A Facebook fiatalsága csak akkor ment ki a terekre és utakra, amikor Ghoneim és társai együttműködésre léptek a Muszlim Testvériség mérsékeltebb tagjaival. Mubarak távozása után a választásokon a testvérek győztek és valahogy nem lett minta demokrácia Egyiptomból. Miért nem tudtak választást nyerni a mérsékelt, nyugatias fiatalok, ha ott volt nekik sok-sok Facebook csoport, több százezer követővel?
Jászberényi Sándor a Budapest-Kairóban írta meg az egyiptomi "forradalom" során szerzett élményeit. Az alábbi részletben egy angol újságíróval beszélget a szerző:
"Ki csinálta a forradalmat?", kérdezem Davidet. "A kormányközeli média azt mondja, hogy az iszlamisták."
"Hazudnak. Nem az iszlamisták."
"Az ellenzék?"
"Az ellenzék tüntetést szervezett, nem forradalmat."
"Akkor ki?"
"A Twitter meg a Facebook", mondja David. És nem viccel.
De hogyan fordíthatja át a közösségi média a tüntetést forradalomba?
[...] Az internet leállítása sosem látott tömegeket vitt ki az utcára, olyanokat, akik egyébként nem mentek volna ki. A rezsim lebecsülte az emberek információ iránti igényét. [...] El lehet venni egy embertől a szabad választásokat, a demokráciát, el lehet venni a szabadságjogainak nagy részét, de nem vehetik el a kommunikációs eszközeit, melyeket használ és ismer. Senki sem fog önként sötétségben maradni, elvágva mindentől és mindenkitől.
Az ellenzéken a két részletben általában a Muszlim Testvériséget kell érteni. Az ő tüntetéseik találkoztak össze a közösségi médián élő nyugatias fiatalok megmozdulásaival, ahogyan arról Ghoneim is beszámolt. Ketten érték el, hogy lemondjon Mubárak és változások induljanak. A választásokat később a testvériség nyerte, mivel nekik volt az ország minden pontján emberük, kiterjedt hálózatuk és mindennapi élő kapcsolatuk szavazóbázisukkal.
Azt, hogy a Twitter a propaganda és nem a szervezés eszköze, a SocialTimes.Hu írása is alátámasztja.
Egy másik feltevés szerint a rendőrség a posztok és tweetek GPS adatait követve, valamint a közösségi médiát monitorozva csapott le csoportokra. Ezután a kormányellenes tüntetők a különböző oldalakon zárt csoportokat hoztak létre, melyekben nem tudják lenyomozni őket, illetve megugrott az olyan mobilappok népszerűsége is, melyek elrejtik a felhasználó aktuális pozícióját. A Hotspot Shield nevű alkalmazás törökországi letöltéseinek száma pl. 120.000-rel nőtt az elmúlt egy hétben.
Hogy Törökország esetében mi a tanulsága ezeknek? Azt nem tudhatjuk, de nem az interneten dől el a dolog. A közösségi média segít eljuttatni a tüntetők üzeneteit külföldre, lehet hirdetést vásárolni közadakozásból a New York Times-ban és jól jönnek a fotók, amikor a rendőrök támadnak. Mi lesz ha veszítenek, mi lesz ha nyernek a tüntetők? Az ott helyben, offline dől majd el...
Ugyanakkor a legaktívabb nyelveket szemléltető ábrán látható, hogy kb. beszélőik számával arányosan járulnak hozzá az adatbázishoz.
