HTML

Precognox

 precognox-logo-cmyk-620.jpg

A blog készítői a Precognox Kft. keretein belül fejlesztenek intelligens, nyelvészeti alapokra épülő keresési, szövegbányászati, big data és gépi tanulás alapú megoldásokat.

Az alábbi keresődoboz segítségével a Precognox által kezelt blogok tartalmában tudsz keresni. A kifejezés megadása után a Keresés gombra kattintva megjelenik vállalati keresőmegoldásunk, ahol további összetett keresések indíthatóak. A találatokra kattintva pedig elérhetőek az eredeti blogbejegyzések.

Ha a blogon olvasható tartalmak kapcsán, vagy témáink alapján úgy gondolod megoldással tudunk szolgálni szöveganalitikai problémádra, lépj velünk kapcsolatba a keresovilag@precognox.com címen.

Precognox Blogkereső

Document

opendata.hu

opendatahu45.jpg

Az opendata.hu egy ingyenes és nyilvános magyar adatkatalógus. Az oldalt önkéntesek és civil szervezetek hozták létre azzal a céllal, hogy megteremtsék az első magyar nyílt adatokat, adatbázisokat gyűjtő weblapot. Az oldalra szabadon feltölthetőek, rendszerezhetőek szerzői jogvédelem alatt nem álló, nyilvános, illetve közérdekű adatok.

Facebook oldaldoboz

Blog figyelése (RSS)

 Add hozzá az RSS olvasódhoz

Ha levélben szeretnél értesülni az új cikkekről:

Star Wars text mining

visualizing_star_wars_movie_scripts_precognox.jpgA long time ago, in a galaxy far, far away data analysts were talking about the upcoming new Star Wars movie. One of them has never seen any eposide of the two trilogies before, so they decided to make the movie more accessible to this poor fellow. See more...

Főbb témák

adat (8) adatbányászat (11) adatelemzés (9) adatok (13) adatújságírás (16) adatvizualizáció (19) AI (19) alternatív (6) alternatív keresőfelület (28) analitika (6) beszédtechnológia (13) big data (55) bing (14) blogkereső (6) CEU (6) clustering (6) conTEXT (8) dashboard (6) data science (9) deep learning (18) egészség (7) egészség kereső (7) előadás (7) emócióelemzés (35) facebook (8) Facebook (9) gépi tanulás (18) Google (33) google (59) gyűlöletbeszéd (7) hackathon (10) hálózatelemzés (14) intelligens keresés (6) internetes keresés (35) internet hungary (6) képfeldolgozás (8) képkereső (8) keresés (87) kereséselmélet (8) keresési felület (6) keresés jövője (57) keresés problémái (41) keresők összehasonlítása (9) keresőmotor (16) keresőoptimalizálás (8) kereső szándéka (11) kereső tanfolyam (9) kereső teszt (15) kognitív nyelvészet (12) konferencia (46) könyvajánló (25) korpusznyelvészet (14) közösségi keresés (8) közösségi média (8) különleges keresők (7) kutatás (9) LDA (10) lda (10) live (13) machine learning (9) magyar kereső (9) marketing (8) meetup (41) mesterséges intelligencia (19) metafora (7) mobil (37) mobil keresés (17) Neticle (9) NLP (8) NLP meetup (17) Nuance (9) nyelv (7) nyelvészet (32) nyelvtechnológia (76) open data (12) open knowledge (7) orosz (6) Pennebaker (6) politikai blogok (22) Precognox (65) Precognox Labs (14) Python (14) R (19) spam (6) statisztika (12) számítógépes nyelvészet (9) szemantikus keresés (19) szemantikus kereső (9) szentimentelemzés (37) szöveganalitika (7) szövegbányászat (22) társadalomtudomány (7) tartalomelemzés (56) tartalomjegyzék (6) tematikus kereső (20) topik modellek (6) twitter (15) Twitter (18) vállalati kereső (7) vertikális kereső (9) vizualizáció (13) yahoo (27) Címkefelhő

A blog tartalmai CC licenc alá tartoznak

Creative Commons License
Kereső Világ by Precognox Kft. is licensed under a Creative Commons Attribution-NonCommercial-ShareAlike 4.0 International License.
Based on a work at http://kereses.blog.hu/.
Permissions beyond the scope of this license may be available at http://precognox.com/.

A Kereső Világ blogon közölt tartalmak a Precognox Kft. tulajdonát képezik. A tartalom újraközléséhez, amennyiben nem kereskedelmi céllal történik, külön engedély nem szükséges, ha linkeled az eredeti tartalmat és feltünteted a tulajdonos nevét is (valahogy így: Ez az írás a Precognox Kft. Kereső Világ blogján jelent meg). Minden más esetben fordulj hozzánk, a zoltan.varju(kukac)precognox.com címre írt levéllel.

Creative Commons License

Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd!

 

Szentimentelemzésre alapozott döntések

2013.07.29. 08:00 Szerző: Zoltán Varjú Címkék: közösségi média szentimentelemzés

Kate Niederhoffer Sentiment Symposium előadásában arra keresi a választ, hogy milyen hatása lehet a fogyasztók/felhasználók által kifejezett szentimentnek a stratégiai és marketing döntésekre.

Sentiment Driven Behaviors; Sentiment Driven Decisions (Kate Niederhoffer, Knowable Research) from Seth Grimes on Vimeo.

Az előadás legérdekesebb pontja az, amikor Niederhoffer elmeséli igazából nem talált senkit, aki módszeresen használná a szentimentelemzést! Persze mindenki beépítette a maga kis reporting eszközébe mint KPI (key performance indicator) szeretik nézegetni az elemzők, hogyan is áll termékük vagy cégük szentimentértéke, de nincs módszertan arra, miképp is használják ezt az információt. Azért nem ilyen rossz a helyzet, három rövid esettanulmányon keresztül láthatjuk, hogy érdemes használni a polaritási mérőszámokat. Az előadás végén pedig megismerkedhetünk azon kutatásokkal, melyek a fogyasztói viselkedés jobb megértésében és ezáltal a szentimentmérés döntéshozatali felhasználásában is segíthetnek.

A Kereső Világ a Precognox Precognox szakmai blogja A Precognox intelligens, nyelvészeti alapokra építő keresési, szövegbányászati és big data megoldások fejlesztője.

Szólj hozzá! • Kövess Facebookon • Iratkozz fel értesítőre

Csoportviselkedés feltárása szervezeteken belül

2013.07.26. 08:00 Szerző: Zoltán Varjú Címkék: szociometria hálózatkutatás sna Sociometric Solutions Human Dynamics Lab signaling theory

Sok szervezet életében eljön az a pillanat, amikor a hatékonyságnövelés érdekében alaposan végig kell gondolnia a szervezeti felépítést, a tagok csoportdinamikáját és az együttműködés minőségét. Manapság általában a gazdasági válság hatásait nyögve a költségcsökkentések sarkalnak arra cégeket, hogy külső szakértők bevonásával próbálják növelni munkatársaik hatékonyságát - de ezen kívül más okok (hirtelen méretnövekedés, nagy fluktuáció stb.) is szerepet játszhatnak ebben. A Sociometric Solutions hálózatkutatói az ilyen esetekre kínálnak megoldásokat.

badge.jpg

A bostoni cég nem az egyetlen hálózatelemzéssel és szervezetfejlesztéssel foglalkozó cég a piacon, a magyar Maven7 is hasonló szolgáltatásokat kínál. A Sociometric Solutions, ahogy a többi hasonló cég, céges e-maileket, közösségi oldalakat és egyéb kommunikációs csatornákat szokott elemezni. Abban sem különbözik, hogy ezen adatokat kiegészíti egyéb adatfelvételi módszerekkel (pl. kérdőívezés és megfigyelés) viszont abban, ahogyan ezen adatokat begyűjti, nagyon is eltér a konkurenciától. A fenti képen látható eszköz az ún. ID Badge, azaz "azonosító kártya" egy hardver, amit a vizsgált szervezet munkatársainak nyakába akasztanak. Ez az eszköz érzékeli más, hasonló azonosítóval rendelkező emberek közelségét, beépített kamerájával rögzíti, hogy éppen kire figyel a viselője és milyen reakciókat "lát" közben, továbbá a beszélők beszédtónusát elemezve azok pszichológiai állapotát is rögzíti. 

9780262515122.jpgA Sociometric Solutions az MIT Media Lab Human Dynamics Group-ban   született. Alex (Sandy) Pentland, a csoport alapítója az evolúciós biológiában népszerű szignálelméletet (Signalling theory) ültette át az emberi csoportok vizsgálatára. Ennek lényege, hogy a verbális és nonverbális viselkedés tartalma helyett (vagy mellett) az olyan szignálokat is érdemes vizsgálni, mint az utánzás, az aktivitás (pl. gesztikuláció beszéd közben) befolyásolás (a beszélgető felek nyelvhasználata egymáshoz igazodik) és a konzisztencia (mennyire folyamatos a beszélgetés). Pentland To Signal Is Human cikkében arra a megállapításra jut, hogy ezek a jelzések sokkal nagyobb hatással vannak ránk, mint azt gondolnánk és viselkedésünket nagyban meghatározza az, hogy milyen hálózatokhoz tartozunk. (Ez persze nem megdöbbentően új felfedezés, de empirikusan is alátámasztja MacIntyre narratív énkoncepcióját, mely a manapság divatos kommunitárius politikai filozófia egyik központi eleme.) Pentland a Forbes magazin szerint a hét legbefolyásosabb adattudós közül a hatodik. Honest Signals: How They Shape Our World című könyve közérthetően fejti ki bővebben elméletét. A kötet egyetlen hibája, hogy kétszáz oldal sok az ismeretterjesztésre és a lehetséges felhasználási körök találgatására.

people-analytics-how-social-sensing-technology-will-transform-business-and-what-it-tells-us-about-the-future-of-work.jpgA Sociometric Solutions CEO-ja Ben Waber a Human Dynamics Lab tagja volt és Pentland vezetésével írta meg doktori disszertációját. A Financial Times Press gondozásában jelent meg nemrég People Analytics: How Social Sensing Technology Will Transform Business and What It Tells Us about the Future of Work című könyve. A kötet első két fejezete rendkívül olvasmányos módon vezeti be az olvasót a szociometria technikai és elméleti hátterébe, majd a következő nyolc fejezetben esettanulmányokon keresztül mutatja be a módszert. 

 

A Sociometric Solutions megoldásai nagyon ötletesnek tűnnek, viszont egy kicsit zavaró, hogy pont a nyelvi elemet nem vizsgálják. Ahogyan azt pl. az MTA Pszichológiai Kutatóintézet Űrkutató Csoportjának vizsgálatai is mutatják, a csoportviselkedésről rendkívül sokat árulhat el a nyelvi viselkedés. Az általuk is használt Pennebaker-féle tartalomelemzéssel hasznos információkkal egészülhetne ki a szociometriai elemzés. Reméljük a nyelvtechnológia egyre elterjedtebb lesz ezen a területen is.

A Kereső Világ a Precognox Precognox szakmai blogja A Precognox intelligens, nyelvészeti alapokra építő keresési, szövegbányászati és big data megoldások fejlesztője.

Szólj hozzá! • Kövess Facebookon • Iratkozz fel értesítőre

Fogyasztói hangulat mérése online szövegekre alapozva

2013.07.25. 08:00 Szerző: Zoltán Varjú Címkék: nyelvtechnológia gazdasági előrejelzés szentimentelemzés SmogFarm Pollyanna

A gazdasági élet szereplőit izgatja a jövő, hiszen szeretnek előre tervezni. Ezért rendkívül népszerűek, az olyan viszonylag egyszerű jelentések, melyek a vásárlói hangulatot (szentiment néven is szokták ezt emlegetni, de nem tévesztendő össze a nyelvtechnológiában használatos szentimentelemzéssel!) vizsgálják, hiszen ez egész jól leképezi a potenciális vásárlók költési szándékait. Az automatikus pénzügyi kereskedelmi platformokba is gyakran építik be ezeket. Eddig bevett gyakorlat volt, hogy a tréderek fizettek, hogy a hivatalos közzététel előtt kapják meg ezen adatokat, azonban a New York-i bíróság ítéletében eltörölte ennek lehetőségét. Ezért a szakma most keresi annak lehetőségét, hogy hasonló indexeket állítson elő online szövegekre és a közösségi médiában található tartalmakra alapozva. Ebben a posztban megvizsgáljuk, hogy mennyire lehetséges ez és milyen kihívásokkal kell szembesülnie annak, aki hasonló indexek előállítására adja a fejét.

 

R-Word Index - hírekre alapozott gazdasági előrejelzés

2013-07-21 17.11.02_1.png

A The Economist és a The Economist Intelligence Unit régóta jelen van a gazdasági elemzések piacán. Leghíresebb gazdasági indexük az ún. Big Mac Index, ami az elterjedt hamburger ára alapján hasonlítja össze a különböző valuták túl- ill. alulértékeltségét. Hasonlóan egyszerű és érthető, ám sajnos kevésbé ismert a csoport R-Word Indexe (vagy más néven Recession Index). Ez a Washington Post és a New York Times cikkeiben méri a "recession" (recesszió) szó előfordulását. Az index viszonylag jól teljesít, 1981-ben, 1990-ben, 2001-ben és 2008-ban is jelezte a válság közeledését, de 1991-ben továbbra is válságot jelzett miután már hivatalosan elmúlt a recesszió. Az index népszerű, hiszen egyszerű mint egy faék, de könnyen előállítható és két olyan sajtótermékre alapozták ami a döntéshozók és a vásárlók várakozásait nagyban alakítja.

A Michigan Consumer Sentiment Index - a fogyasztói hangulatindexek őse

2013-07-21 17.55.26.png

A University of Michigan Consumer Sentiment Index néven kiadott havi jelentései a legmeghatározóbbak az Egyesült Államokban. Az indexet telefonos interjúkra alapozva készítik el, mely módszertani alapjait a magyar származású pszichológus, George Katona fektette le még a múlt század ötvenes éveiben.

2013-07-21 18.18.01.jpg

A Michigan-i fogyasztói hangulat index nagyon népszerű lett pénzügyi körökben, mivel jó előrejelzője a költési hajlandóságnak.

2013-07-21 16.47.54.png

Marta Lachowska Expenditure, Confidence, and Uncertainty: Identifying Shocks to Consumer Confidence Using Daily Data című tanulmányában megerősíti ezt az összefüggést, ugyanakkor felhívja a figyelmet arra is, hogy a fogyasztói szentiment információtartalma eltér mind a gazdasági hírektől, mind pedig a költési görbétől (habár ahogy a fenti ábra is mutatja, kb. együtt mozognak).

Tyúk vagy a tojás? - avagy a közhangulat hat a hírekre, vagy fordítva?

2013-07-21 16.50.53.png

Mark Doms és Norman Morin Consumer Sentiment, the Economy, and the News Media című tanulmányukban megpróbálták megfejteni milyen összefüggés van a hírek és a fogyasztói hangulat alakulása között. A szerzők a The Economist R-Word Indexét "turbózták fel" több forrással és ezt vetették össze a Consumer Sentiment Index grafikonjával. A sárga oszlopok a válságokat jelzik, amennyiben ezeken belül csökkenést mutat a felső (Consumer Index) ill. emelkedést az alsó (R-Word Index) grafikon, akkor helyesen azonosította a trendet. Látható, hogy kb. együtt mozog a két görbe (igaz az elmozdulás iránya ellentétes!) de jelent-e ez oksági kapcsolatot? Ha igen, akkor a sajtó hat a fogyasztókra, vagy fordítva? Persze ez a mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás kérdésére hasonlít. Ezzel a szerzők is tisztában vannak, és az alábbi ábrával szemléltetik, milyen összetett kapcsolat áll fent az egyének hangulatának alakulása és a sajtóban megjelenő tartalmak között.

2013-07-21 16.52.20.png

A gordiuszi csomót átvágva Doms és Morin arra koncentrál, hogy a média miképp hat az aggregált szentiment kialakulására. Úgy találták, hogy három faktor különíthető el, az információ maga, a hír hangneme és annak valószínűsége, hogy a hír hatására valaki megváltoztatja hangulatát. Azonban a fogyasztók nem figyelik állandóan a médiát, ezért nem reagálnak ugyanakkor. További érdekesség, hogy a recesszió megjelenésekor egy pillanatig nem történik semmi, majd hirtelen úgy tűnik, hogy mindenki hozzáigazítja a várakozásait a kialakult helyzethez. Az szentiment változásának két legmeghatározóbb eleme viszont nem maga a hír, hanem annak hangneme és volumene (azaz hányszor hangzott el). Ezek alapján úgy tűnik, hogy online hírekre alapozva egész jól meg lehet tippelni a fogyasztói hangulat alakulását, vagy Lachowska érvelését elfogadva, annak azon részét, mely információtartalmát a hírekből nyeri.

 

A hírek meglepően jól jelzik előre a fogyasztói szentimentet!

2013-07-21 15.41.57.png

David Fan Predicting the Index of Consumer Sentiment When It Isn't Measured című tanulmányában arra tesz kísérletet, hogy egy hírkorpuszra alapozva jelezze előre a vásárlói hangulatot. Ahogy a fenti ábra mutatja, jó eredményeket sikerült elérnie (a tanulmányban több modellel is sikerült ez neki!). A grafikonokon látható pontok a valós szentimentértékek, a folytonos görbe pedig a predikció. Nyugodtan hátra is dőlhetnénk, hiszen a jelek szerint az R-Word Index javított változatával helyettesíthető egy fogyasztói index. Fan azonban maga is szembesült avval a problémával, hogy egyes kiadók meggondolják magukat és akár visszamenőlegesen is törlik szabadon hozzáférhető tartalmaikat egy archívumból. Manapság egyre több kiadó fontolgatja az ingyenes tartalmak körének szűkítését, vagy a teljesen fizetős modell kialakítását. Így a módszer igen költségessé válhat, használata akár meg is haladhatja a telefonos panelvizsgálat költségeit. A másik probléma elméleti; Lachowska szerint két különböző vizsgálat (hírelemzés és vásárlói hangulat mérése) eredményei nem hordozhatnak teljesen azonos információtartalmat. Továbbá Doms és Morin is azt sugalja, hogy a média és a fogyasztók között létezik valamilyen visszacsatolási folyamat, amit a fenti módszerekkel nem tudunk megragadni.

 

A közösségi média emócióelemzése is jó prediktor!

2013-07-21 18.09.37.png

A blogunkon korábban már bemutatott SmogFarm tartalomelemző cég a Gallup Daily Mood Indexéhez hasonló jelentést készít, melyhez a közösségi médiában fellelhető nyilvános tartalmakat elemzi. A módszer a szentiment elemzés új irányát jelentő ún. emócióelemzésre támaszkodik és Pennebaker eljárását alkalmazza. Az egyes bejegyzéseket nyelvi jellemzőik alapján sorolja be emocionális kategóriákba, majd ún. döntési fa módszerrel alakítja ki az aggregált értékeket. Ahogy az alábbi ábra is mutatja, a két index között nagy korreláció áll fent.

2013-07-21 18.10.00.png

De mindig van egy de...

Minden szépnek tűnik és úgy néz ki, hogy mind a közösségi média, mind az online sajtó alkalmas alapanyag a vásárlói hangulatindexek helyettesítésére. Ne feledjük azonban, hogy a közösségi tartalmait nem vizsgálhatjuk historikus adatokon (a Facebookot 2004-ben, a Twittert pedig 2006-ban alapították) a The Economist R-Word Index viszont arra int minket, hogy a hírek nem minden esetben jó előrejelzők! A Long Term Capital Management igazgatóságában hiába ült két Nobel-díjas közgazdász is, a cég tönkrement. A szofisztikált matematikai modellre épülő befektetési stratégiájukba nem építettek bele kellő mennyiségű historikus adatot s így alábecsülték a várható kockázatokat. Így számolnunk kell azzal, hogy a historikus adatok hiányában az online tartalmak elemzése nagy bizonytalanságot hordoz magában.

Úgy tűnik a nyelvi információ nem tükrözi le teljesen a vásárlói hangulatot, ahogy maga a vásárlói hangulat sem képezi le teljesen a tényleges vásárlói viselkedést. Hogy miért van ez? Valószínűleg nem direkt hazudnak random páran, hogy torzítsák az eredményeket és bizonyára sok tényező szerepet játszik ebben (pl. ahogy említettük, az emberek nem folyamatosan igazítják hangulatukat a hírek tükrében, amikor nagy változás következik be, akkor pedig egy pillanatra "megmerevedik" a helyzet). Talán ezen torzító tényezők közé tartozik maga a nyelv is. A Pollyanna jelenséget bemutató posztjainkban már említettük, hogy a pozitív töltetű szavak gyakorisága magasabb, mint a negatívaké. Ez avval is jár, hogy a negatív szavak információtartalma magasabb, s így amikor egy negatív hír megjelenik, gyorsabban tud terjedni és jobban is tartja magát a köztudatban. Egy későbbi posztunkban ezt a jelenséget még alaposabban fogjuk elemezni blogunkon.

A Kereső Világ a Precognox Precognox szakmai blogja A Precognox intelligens, nyelvészeti alapokra építő keresési, szövegbányászati és big data megoldások fejlesztője.

Szólj hozzá! • Kövess Facebookon • Iratkozz fel értesítőre

Small Data

2013.07.24. 08:00 Szerző: Zoltán Varjú Címkék: big data data science OKFN small data

Az utóbbi években úgy tűnik minden a Big Data-ról szól. Ez a megközelítés azonban eltereli a figyelmet arról, hogy az adatok önmagukban csak értéktelen bitek egy elemzés nélkül. Ahogyan arra az Open Knowledge Foundation is felhívja a figyelmet, nagyon sok lehetőség rejlik az ún kis adatokban (Small Data), hiszen ezeket könnyű elemezni és nagyon sok mindent megtudhatunk abból is ha ezek között keresünk összefüggéseket.  Nem elhanyagolható tényező az sem, hogy az igazán nagy adatok begyűjtése és kezelése sokak számára egyszerűen elérhetetlen lehetőség. Kutatók, civilek és KKV-k, itt az igazi forradalom, a Small Data

small-data-640x120_1.png

A demográfiai adatok, a különféle nemzeti statiszikai hivatalok jelentései, a nemzetközi szervezetek statisztikái és az egyre inkább elterjedő (ön)kormányzati nyílt adatok általában a kis adatok kategóriájába tartoznak, ami az Open Knowledge Foundation definíciója szerint:

“Small data is the amount of data you can conveniently store and process on a single machine, and in particular, a high-end laptop or server” [Forrás]

A legtöbb céget érdeklő adat is ebbe a kategóriába tartozik. A céges honlap(ok) látogatottsági statisztikái, a HR és az árúnyilvántartás, stb. stb. Vegyünk egy egyszerű példát, egy e-kereskedelemmel foglalkozó oldal számára pl. érdekes adat lehet a fogyasztói várakozásokat tükröző vásárlói szentiment, a saját forgalom és pl. az általános keresési trendeket tükröző adathalmaz. Ezek mindegyike betölthető egy Excel táblázatba is. A fogyasztói szentiment mérésére általában a University of Michigan Consumer Sentiment Index-hez hasonló felméréseket szoktak bevetni, a saját adatok megtalálhatók az oldal logfájlaiban, az általános keresési trendeket a Google Trends-en szerezhetjük be. Ezek kombinálásával egy jó elemző egy laptopon képes jó előrejelzést készíteni a várható forgalomról. Továbbá az oldal webes jelenlétéről is képet alkothatunk és belső keresőjének optimalizálásához is jó információkat kaphatunk.

Ahogy a fenti példából is kitűnik, legtöbbször nem hatalmas adatmennyiségre van szükségünk, hanem több, jó minőségű forrásra, melyek segítenek megvilágítani alapvető összefüggéseket. Ez azt jelenti, hogy legyen akár big, akár small data a kezünkben, az elemzés számít. A belső adatok értelmezéséhez pedig szükségünk van külső forrásokhoz - ami a legtöbb esetben közpénzből fentartott intézményeknél keletkezik, ergo az üzelti élet számára is kulcsfontosságú a nyílt adatok ügye.

A Kereső Világ a Precognox Precognox szakmai blogja A Precognox intelligens, nyelvészeti alapokra építő keresési, szövegbányászati és big data megoldások fejlesztője.

Szólj hozzá! • Kövess Facebookon • Iratkozz fel értesítőre

Watchup - a személyes videó hírcsatorna

2013.07.23. 08:00 Szerző: Zoltán Varjú Címkék: tartalomipar Watchup

Az internetes tartalmak között egyre nagyobb a videók aránya. Egyre több hírtelevízió indít saját csatornát a YouTube-on, vagy más videómegosztó platformon, miközben a hagyományos híroldalakon is megjelentek a saját készítésű mozgóképes anyagok. A Watchup applikáció ezeket gyűjti össze és kínál személyre szabott hírcsatornát felhasználóinak (amennyiben iPad tulajdonosok és az Egyesült Államok lakosai).

watchup_logo.PNG

A Watchup sikerének (egyik) titka az lehet, hogy komoly újságírói munka szülötte. Az alkalmazás alapötletét Adriano Farano olasz újságíró adta, aki a Café Babel európai, s így többnyelvű híroldal és blogplatform alapítójaként tette le névjegyét a tartalomiparban. A Stanford Egyetem Knight média innovációs ösztöndíját elnyerve kezdett dolgozni a Watchup megvalósításán és jutott el az első használható prototípusig. A Watchup kifejlesztésében a Knight-Mozilla News Challenge támogatása segítette Farano-t, majd a Knight Foundation seed programja adott tőkét a cég beindulásához.

A Watchup kezelőfelülete nagyon ötletes, a tartalmak összeszedése és kezelése pedig kifejezetten egyszerű. Az applikáció próbálkozik ajánlásokat tenni további, a felhasználót esetlegesen érdeklő videókra, de úgy tűnik hogy az ajánlórendszeren még sokat kell dolgozni... Az alkalmazás ugyan nagyon frappáns, de kérdéses tényleg ki tudja-e váltani a megszokott hírcsatornákat. A legnagyobb hátránya éppen az, hogy sokan nem engedik tartalmaikat be a Watchup válogatásaiba. Reméljük hamarosan több platformra is elérhető lesz az alkalmazás és az Egyesült Államokon kívül is használhatóvá válik.

A Kereső Világ a Precognox Precognox szakmai blogja A Precognox intelligens, nyelvészeti alapokra építő keresési, szövegbányászati és big data megoldások fejlesztője.

Szólj hozzá! • Kövess Facebookon • Iratkozz fel értesítőre

süti beállítások módosítása