Világszerte egyre nagyobb figyelmet kap a közpénzek elköltése és ezzel párhuzamosan a közbeszerzési pályázatok lefolytatása. Ezek tisztaságának ellenőrzése a nyílt adatok vizsgálatán keresztül válik lehetségessé. Azonban ezeket az adatokat össze is kell gyűjteni ahhoz, hogy azok elemezhetővé váljanak.
A DIGIWHIST projekt
A DIGIWHIST fő célja, hogy összekapcsolja a közbeszerzésekre fordított közkiadásokra vonatkozó adatokat a kormányzati mutatókkal és egy, a polgárok visszajelzését megkönnyítő nyomon követési eljárással. Mindez igen komolyan segíti a közigazgatás elszámoltathatóságát és átláthatóságát.
A Projekt a közbeszerzésre vonatkozó Európa-szerte megjelenő pályázati szintű adatok, információk szisztematikus gyűjtésén, elemzésén és széleskörű terjesztésén alapszik. A Projekt során ezeket az adatokat összekapcsolják a vállalatok és az állami szervezetek pénzügyekkel és tulajdonlással kapcsolatos információival, valamint az állami tisztviselők elszámoltathatóságát növelő mechanizmusokkal kapcsolatos információkkal annak érdekében, hogy szisztematikusan megvizsgálhassák az állami források elosztási mintáit és mechanizmusait Európában. *
Mára már Európán kívül számos ország, például Tanzánia, Mexikó, Kenya vagy Uruguay közbeszerzési adatai is összegyűjtésre kerültek.
A Projekt egyik vezetője Dr. Fazekas Mihály, a Government Transparency Institute alapítója és igazgatója, a Horizon 2020 tudományos koordinátora a Cambridge-i Egyetemen és Közép-európai Egyetemen adjunktusa. Az alábbi videóban Ő nyilatkozik a DIGIWHIST-ről:
A videóból is kiderül, hogy az ilyen jellegű és méretű projektek óriási szerepet töltenek be az egyes országok közbeszerzései adatainak átláthatósága szempontjából.
A Projekt egyik hazai résztvevője évek óta a szöveganalitikai megoldásokat fejlesztő Precognox. A cég TAS Data Collector szolgáltatása kimondottan ilyen, webes adatgyűjtésen alapuló feladatok megoldására lett kifejlesztve.
* szabad fordítás az Európai Bizottság honlapján megtalálható projektleírás alapján