Patricia Greenfield a UCLA szociálpszichológusa The Changing Psychology of Culture From 1800 Through 2000 (sajnos nem szabad hozzáférésű) című tanulmányában a Google Ngram Viewer segítségével vizsgálta, hogy az individualizmusra ill. a kollektivizmusra jellemző szavak gyakorisága miképp változott 1800 és 2000 között. A kutató azt találta, hogy az amerikai angolban az individualizmusra jellemző szavak gyakorisága növekszik. További elemzésekkel szeretné megvizsgálni, hogy a brit angol, francia, spanyol és kínai Ngram korpuszokban is megfigyelhető-e hasonló jelenség. Mielőtt kitérnénk arra, mennyire lehet megalapozott egy ilyen vizsgálat, vessünk egy pillantást néhány példára Greenfield tanulmányából.
- Kötelesség (obliged) vs választás (choose)
- Adni (give) vs kapni (get)
- Engedelmesség (obedience) - tekintély (authority) - valahová tartozik (belong) - imádkozik (pray)
- Egyén/egyéni (individual) - én (self) - egyedi (unique) - gyerek (child)
Greenfield arra a megállapításra jutott, hogy a városiasodás és a modern életforma megjelenésével egyre individualistább lett a nyelvhasználat és a társadalom is. De következik-e bármi is egy szó vagy kifejezés gyakoriságából? Egy korábbi posztunkban már foglalkoztunk azzal a kérdéssel, hogy az Ngram Viewer segítségével tényleg megállapítható-e, hogy az emberek egyre individualistábbak, vagy egyáltalán van-e összefüggés a gyakoriság és a való világ között. Kedvenc példánk erre:
Az ún. flogiszton-elmélet a 17. és 18. században nagyon népszerű volt az égés magyarázatára míg Lavoisier meg nem cáfolta. A modern kategóriaelmélet megjelenését 1942-re datálják, de maga az elnevezés az 1960-as évekig nem terjedt el. Ugyanakkor a kategóriaelmélet tárgyalása során egészen a 19. században megjelenő algebrai geometriáig szokása visszamenni. Nézzük meg miképp alakul a "phlogiston theory" és a "category theory" kifejezések ngram-ja:
A flogiszton-elmélet fontosabb lenne a kategóriaelméletnél? Fektessünk flogisztonnal foglalkozó startupba? Akik ismerik a filozófiatörténetet tudják, hogy az említésgyakoriság fokozatos emelkedésének oka egyszerű; a tudományfilozófusok egyik kedvenc példájával állunk szembe. A kategóriaelmélet hiába az egyik legfontosabb kutatási terület napjainkban (főbb "felhasználási területei" mint például a matematika alapjai, a kvantumfizika matematikai modellezése, kompozícionális-disztribúciós jelentéselmélet, kvantumszámítógépek, probabilisztikus programozás, bioinformatika tkp. lefedik a leginnovatívabb kutatási irányokat) ennek ellenére nagyon alacsony a frekvenciája.
Az individualista nyelvhasználat egyik legelemibb esetének szoktuk tekinteni, ha valaki sokat hivatkozik magára. "Én úgy gondolom, hogy...", "Azt hiszem...", "Szerintem..." stb. A többes szám használatát pedig a kollektivizmus jelének tartjuk. Azonban ahogy Pennebaker is kimutatta, a mi (angolban we, magyarban ez gyakran lemarad és a többes szám utal rá) legalább négy jelentésben használatos:
- (Mi) meg fogjuk oldani.
- (Mi) megtudjuk ezt csinálni holnapra?
- (Mi) sokkal jobbak vagyunk náluk.
- Ezt a sikert mi magyarok közösen értük el.
A fentiek közül az 1. pont az, ami az igazi "kollektív mi" értelemben használatos. A 2. pont lehet egy főnök kérdése a beosztottak felé, amiben a többes szám használata félrevezető, hiszen a beosztottak dolgoznak a feladaton. A 3.-ban a "mi" a két csoport közötti különbségtétel hangsúlyozását szolgálja. A 4. pont a politikára jellemző, gyakran változó hatókörű "mi" egyik példája.
Nem szeretnénk cáfolni Greenfield és a hasonló módszertannal kutató tudósok munkáját, csupán arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a puszta gyakorisági adatokon túl más információkat is figyelembe kell venni.
