A közösségi médiában futótűzként terjedhetnek el a hírek. Erre a legjobb példa az egyiptomi forradalom, amit élőben követhettünk nyomon a Twitteren. Kérdés azonban mi volt előbb, elégedetlenség, ami kereste az útját, vagy a tömegkommunikáció teremtette meg annak lehetőségét, hogy az indulatok egymásra találjanak és elérjék azt a kritikus tömeget, ami már cselekvésre késztetett embereket? A Twitter forradalmak bepillantást engednek abba, milyen szerepe van a közösségi médiának a kollektív cselekvésben.
Ahogy később látni fogjuk, a forradalmak helyébe behelyettesíthetünk más eseményeket is, mint pl. a pletyka, az innováció vagy a divat, de akár gondolhatunk tudományos forradalmakra is á la Kuhn. Az ilyen jelenségek megértése nem egyszerű és általában több szinten történik, ezért először nagyon röviden kitérünk a „nagy képre”, azaz a forradalmak kapcsán leginkább emlegetett politikafilozófiai elméletekre, majd magát a „folyamatot” leíró formális kerettel foglalkozunk. Ezután megvizsgáljuk, hogy a tömegkommunikáció és a közösségi média milyen szerepet játszik napjaink forradalmaiban és végül egy példán keresztül szemléltetjük milyen következtetéseket vonhatunk le a Twittert elemezve.
Forradalmak régen
Napjaink forradalmainak értelmezéséhez az eszmetörténészek sokszor nyúlnak vissza a francia forradalomról szóló művekhez. Ennek oka, hogy a forradalmak után Egyiptomban és Tunéziában is erős centralizáció tapasztalható, ami párhuzamba állítható a francia történelemmel.
Tocqueville szerint a felkelők nem akartak igazából eltörölni mindent, sokkal inkább a reformok iránti igény vezette őket. A kontinuitás utáni vágy erősebben hatott, mint a forradalmi hevület, hiszen az ancien régime helyett hamarosan egy erősen centralizált állam jött létre. (Bővebben l. Tocqueville: A Régi rend és a forradalom)
Burke a francia forradalmat az amerikai függetlenségi háborúval állította szembe. Míg az újvilági telepesek körében szerves fejlődés vezetett az önszerveződéshez és a függetlenségi háború az angol korona korlátozó intézkedéseire adott válasz volt, addig a francia forradalom a felvilágosodás absztrakt eszméire épült. Burke szerint eleve bukásra volt ítélve a forradalom, hiszen túl racionális volt, nem számolt az emberi természettel (ti. az absztrakt eszmék helyett a társadalmilag rögzült gondolkodás elsőbbségével). A forradalom végül a centralizált bonapartista rendszerhez vezetett, később pedig a restaurációhoz. (Bővebben l. Burke: Töprengések a francia forradalomról)
Burke elemzését sokan az egyiptomi helyzethez hasonlónak tartják. Érdemes megjegyezni ugyanakkor, hogy sem Tocqueville, sem Burke nem ad magyarázatot arra, hogy mi váltotta ki a forradalmat és miért éppen az adott pillanatban. Erre Marx híres, hírhedt tétele, a „mennyiségi változások minőségbe ugrása” tett kísérletet. Ennek értelmében a társadalmi változások egy idő után elérnek egy olyan kritikus mennyiséget, ami minőségi változáshoz vezet.
A politikai gondolkodók meglátásai jó fogalmi keretet biztosítanak egy adott helyzet elemzéséhez. Azonban nem adnak lehetőséget arra, hogy modellezzünk vagy éppen összehasonlítsunk hasonló helyzeteket. Arra pedig végképp nem alkalmasak, hogy előrejelzéseket tegyünk. (Fontos ugyanakkor megjegyezni azt, hogy ez nem is a céljuk, a politikafilozófia egy sajátos megértésre törekszik és nem tudományos leírásra. A tudományos és a bölcseleti megértés nem alá- vagy fölérendelt viszonyban áll, hanem ugyanannak az érmének a két oldala.)
Társadalmi beágyazottság, hálózatok és az információ terjedése
A forradalmak és egyéb társadalmi jelenségek okait szeretjük egy-egy dologgal magyarázni. Ezek közül általában a legkézenfekvőbb a gazdaság. De elkülöníthetjük-e a gazdaságot a politikától? A politika független a kultúrától?
Polányi Károly elemezte először a különböző területek egymásba ágyazottságát, amit később Mark Granovetter fejlesztett tovább. Granovetter a közgazdaságtan elszigetelt, individualista homo economicus-a és a szociológia „túlszocializált”, a társadalmi környezet által meghatározott egyénfelfogása helyett egy középutas megoldást javasolt Economic Action and Social Structure: The Problem of Embeddedness című tanulmányában, amit a társadalmi hálózatokban talált meg. Ez nem annyira meglepő egy hálózatkutatótól, de ha jobban szemügyre vesszük elméleteit, látható miért is gondolta ezt.
Granovetter ún. küszöbérték modellje (amit Threshold Models of Collective Behavior c. tanulmányában mutat be) formálisan írja le miképp terjednek el bizonyos jelenségek (pl. pletyka, divat, vagy éppen a forradalmi eszmék és cselekvések) a társadalomban. A modell szerint mindenki bizonyos küszöbértékkel bír. Pl. vannak akik újítók és maguktól kezdenek el hordani egy vicces sapkát, mások rögtön követik őket, a többség csak akkor veszi meg a sapkát ha már sok emberen látta és így tovább. Ahogy a lenti ábra is szemlélteti, egy jelenség így először nagyon lassan terjed, majd egy ponton megugrik és hirtelen eléri azt az értéket, amikor a többség is követi a trendet, majd egy idő után nagyon lassan fejlődik tovább a trend. Persze ez a modell sem magyarázza meg azt, hogy miért alakulnak ki a forradalmi eszmék, de Marx mennyiségek minőségbe történő átcsapásáról szóló gondolatánál sokkal egzaktabb, formális rendszerben ír le egy jelenséget.
De miképp terjed az információ a közösségen belül? Erre kísérek meg válaszolni Granovetter ún. gyenge kapcsolatok (weak ties) elmélete (amit The Strength of Weak Ties tanulmányában fektett le). Egy embernek általában sok kapcsolata van, ezek között egyesek erősebbek (pl. család, barátok, szomszédok stb.) mások gyengébbek. Kitől szoktunk új információkat hallani; azoktól akikkel szoros kapcsolatot ápolunk vagy azoktól akikkel gyenge kapcsolatban állunk? Egy találkozás egy rég nem látott volt osztálytárssal vagy szomszéddal gyakran beindítja a pletykát és hirtelen sok mindent megtudunk hajdani barátokról, ismerősökről.
Granovetter empirikus vizsgálataiban kimutatta, hogy a gyenge kapcsolatoknak sokkal nagyobb szerepe van, mint az erőseknek, mivel rajtuk keresztül sokkal több információ áramlik. Ez kontraintuitív, hiszen azt gondoljuk az informális álláskeresésben az erős szálak fontosak. De hasonló következtetéseket vontak le az innováció terjedését vizsgálva is.
Tömegkommunikáció és a mobil hatása
2004 novembere és 2005 decembere között lezajlott Ukrán narancsos forradalom még nem használta a közösségi oldalakat, de erősen támaszkodott az olyan web 2.0 eszközökre, mint a blogok és az online sajtó kommentjei. Legalább ilyen fontos volt, hogy a résztvevők zsebében ott lapult egy mobiltelefon. De mire is használták ezeket az eszközöket?
Minden protest mozgalom két kulcsfontosságú területre koncentrál, szeretne minél több embert megnyerni és csatlakozásra bírni és egyben koordinálnia kell a már csatlakozott tagok akcióit. Az ukrán forradalom során általánosságban elmondható, hogy a nyilvános internetes tartalmak a propaganda, a mobilkommunikáció inkább a koordináció eszközei voltak. (Érdemes elolvasni a The Role of Digital Networked Technologies in the Ukrainian Orange Revolution c. tanulmányt evvel kapcsolatban.)
Koordináció vagy propaganda?
Jevgenyi Morozov viccesen jegyzi meg egy írásában, hogy a nyilvános interneten tervezni egy forradalmat hülyeség, hiszen a hatalom emberei is ugyanazokat a forrásokat olvassák (The Net Delusion című könyvében külön fejezetet szentel ennek Why the KGB Wants You to Join Facebook címmel). A 2009-es moldovai twitter forradalom sem kivétel ez alól. Az internetet elárasztották a különféle irományok, de ezek szerepe a propaganda volt, nem pedig a koordináció. Mivel a tiltakozók gyülekezési helyén erősen korlátoztatták a mobiltelefonok használatát, akadozott a résztvevők koordinációja és egyesek ebben látják annak okát is, hogy kaotikus állapotok alakultak ki (Bővebben l. More analysis of Twitter's role in Moldova). Morozov szerint Twitter helyett hangszórókra volt inkább szüksége a szervezőknek.
A moldáv Twitter felhasználók száma Morozov kutatása alapján kb. 70 volt 2009-ben. Mivel azonban Romániában különös figyelemmel kísérték az eseményeket és jelentős számú moldáv diaszpóra él szerte a világban, a tüntetésekről szóló beszámolók jelentős visszhangot kaptak a csiripelők között. Ebből arra következtethetünk, hogy a Twitter és a közösségi média szerepe elsősorban a propaganda. Ezt támasztja alá a Guardian és az LSE vizsgálata a londoni zavargások kapcsán is, ahol a koordináció eszköze a mobil volt.
The Revolution Will Be Tweeted
A 2010 decemberében indult elégedetlenségi hullám 2011 tavaszára csúcsosodott ki az "arab tavaszban" és jelentős változásokat indukáltak az arab világban. Hiába próbálkoztak az elnyomó rezsimek a mobilkommunikáció és az internet részleges vagy teljes korlátozásával, a hírek megállíthatatlanul eljutottak a világ minden tájára. Maxim Tsvetovat hálózatkutató és kollégái a DeepMile Networks-nél ekkor úgy érezték, elérkezett az idő hogy Granovetter elméleteit a Twitteren is teszteljék. A továbbiakban ezt ismertetjük Tsvetovat és Kouznetsov Social Network Analysis for Startups című könyvének első fejezete alapján.
A Twitter aszinkron közösségi háló. Alapbeállítások mellett nem kell a másik fél jóváhagyása, hogy „kövessük”, de ez azt is jelenti, hogy a viszony nem kölcsönös, azaz nem köteles minket visszakövetni a másik. A Facebook-kal ellentétben a fiókok többsége nyilvános, tehát nem kell személyes ismeretség a kapcsolatok között. 2011 május 1-jén Sohaib Athar (@ReallyVirtual) abbottabadi informatikus az alábbi tweeteket tette közzé pár ezer követőjének:
Helicopter hovering above Abbottabad at 1AM (is a rare event).
— Sohaib Athar (@ReallyVirtual) May 1, 2011
A huge window shaking bang here in Abbottabad Cantt. I hope its not the start of something nasty :-S
— Sohaib Athar (@ReallyVirtual) May 1, 2011
Mint utóbb kiderült, ő közvetítette az Osamára bírt amerikai csapást:
Uh oh, now I'm the guy who liveblogged the Osama raid without knowing it.
— Sohaib Athar (@ReallyVirtual) May 2, 2011
A Tweetek nagyon gyorsan elterjedtek, pedig a @ReallyVirtual ekkor még a mai 63 ezernél nagyságrendekkel kevesebb követővel rendelkezett. Az egyiptomi forradalom során is hasonló módon egy akkor még átlagos követőszámmal bíró csiripelő, Wael Ghonim tweet-jei kapták a legtöbb újramegosztást (retweet). @Ghonim ekkor 80.000 követővel rendelkezett és minden tweetjére átlagosan 3200 reakció (retweet, említés, válasz) érkezett. Ugyanekkor Justin Bieber 7.5 millió követője 300 reakciót produkált a tinisztár egy-egy csiripelésére. Ezt szemlélteti Tsvetovat alábbi ábrája.
Ghonim követői gyenge kapcsolatok „sűrű” hálózatába szerveződnek, még Bieber hívei között még a gyenge kapcsolatok száma is gyenge. A kutatók ebből azt a következtetést vonták le, hogy Granovetter elmélete a közösségi médiára is alkalmazható; a gyenge kapcsolatok több információt közvetítenek, hiszen ezeken keresztül kerülhet be a „körön kívüli” információ. Minél sűrűbb ezeknek a kapcsolatoknak a hálózata, annál gyorsabban tud terjedni és lépi át egyre több ember küszöbértékét.
Mi ebből a tanulság?
A Twitter forradalmakról megállapíthatjuk, a propaganda eszközéről kapták nevüket. A közösségi média megkönnyíti az információ áramlását mivel sok lazán kapcsolódó sűrű hálózat alakul ki rajta. Ha szeretnénk, hogy az általunk közölni kívánt információ sok emberhez eljusson, érdemes kikutatni az erre legalkalmasabb utakat. Viszont ha koordinációra is szükségünk van, azaz valamilyen cselekvésre is szeretnénk rávenni a hálózat tagjait, akkor más eszközökre is szükségünk lesz. A Twitter mint propagandaeszköz mellett egyre elterjedtebbek az online közvetítést lehetővé tévő streaming szolgáltatások mint pl. a UStream és a jövőben érdemes lesz ezek szerepét is vizsgálni ilyen szemszögből. Addig is ajánljuk Kiss Dániel inkLink előadását, amiben szó esett arról, kik és hogyan használták a UStream-et hasonló helyzetekben.
Összességében elmondható, hogy a közösségi média remek terep arra, hogy teszteljük elméleteinket, de nem helyettesíti az alapos kutatói és elemzői munkát.
