Hadd hívjam fel a figyelmet a 2009. június 3-án (szerda) megvalósuló Keresés az Interneten című konferenciára, ahol személyesen én is érintett vagyok. Mindenképpen örömteli, hogy a keresés mint téma markánsan megjelenik legalább egy konferencia erejéig. Ugyanis számomra rejtély, hogy például a hazai Internet Hungária szervezői évek óta nem tartják annyira fontosnak ezt a témát, hogy hangsúlyosabban megjelenjen, leszámítva a keresőmarketing (SEO) vonatkozásokat.
Talán még jelentkezni is lehet, bár az elvi határidő a tegnapi nap volt.