A Siri eléggé meggyőzően bizonyította még az amúgy szkeptikus közönség felé is hogy a személyi asszisztens szerepét átveheti (ha korlátozott formában is) egy mobil. Nézzünk azonban egy kicsit mélyebbre és vizsgáljuk meg hogy mi teszi lehetővé hogy a Siri válaszoljon kérdéseinkre. Ezek pedig a keresőkhöz nagyon hasonló ún. válasz-keresők v. answer engine-ek. A posztban két ilyen keresőt mutatunk be, a WolframAlpha-t és a TrueKnowledge-et, a Siri jelenlegi és korábbi partnereit.
Az Apple marketingesei nagyon jó kis videót készítettek, mely szerint természetes beszélt nyelven adhatunk utasításokat új iPhone 4S készülékünknek.
Mielőtt az Apple innovációs képességeit dícsérnénk nem árt tudni hogy az almás cég akvizíció során jutott a technológia birtokába (l. az angol Wikipedia vonatkozó szócikkét). A cég tervei között szerepeltek más platformok is, de érhető hogy az új tulaj nem szeretné kiszolgálni a konkurenciát. A rendszer magját a SRI International CALO projektje adta, ezt egészítették ki a Nuance Dragon beszédfelismerőjével ill. a válasz-keresőkkel. Attól függetlenül hogy a Siri beváltja-e a hozzá fűzött reményeket remekül bizonyítja hogy vannak helyzetek amikor a válasz-keresők remekül használhatóak.
Mindennapi nethasználatunk során már annyira hozzászoktunk a kereséshez hogy eléggé komoly elvárásaink vannak. A nagy hármas (Google, Yahoo!, Bing) és megannyi konkurensük nagyon hasonló felületet használ. A keresés során az információt kulcsszavakban dekódoljuk és válaszul honlapokat kapunk (valami alapján rangsorolva). Sokáig kísértette a kutatókat a társalgás régi bevett módja és úgy gondolták hogy a legegyszerűbb interakció egy amolyan kérdezz-felelek rendszer lenne, azonban a dokumentumokba lejegyzett információ kinyerése eléggé kemény diónak bizonyult és mire beérett a dolog a mára megszokott keresés már elterjedt. További kérdés hogy mire is használható egy válasz-kereső, mivel adhat többet egy Google-nél. A választ a Siri adta meg sokak számára: olyan interkaciókban amikor a találati lista helyett egy rövid válaszra van szükségünk.
Mindkét válasz-kereső letisztult, az általános keresőkhöz hasonló kezdőlappal és kezelőfelülettel indít.
A keresés során a WolframAlpha igyekszik a találatokat, vagy inkább nevezzük válaszoknak a kapott eredményeket, keretekbe (frame) rendezni. Itt az interakció formája nagyon hasonlít a megszokott módhoz, kulcsszavakat is beírhatunk, az eredmény pedig valamilyen kapcsolódó ténylesz. A WolframAlpha saját rendszerét “computational knowledge engine” névvel illeti (számításalapú tudásmotor). Azonban akár feltehetünk egy kérdést is a rendszernek! A “president of argentina” helyett használhatjuk a “Who is the president of Argentina?” természetes nyelvi kérdést is, azt a WolframAlpha megpróbálja értelmezni, és az értelmezéshez kapcsolódó információt szolgáltatja eredményekként.
A TrueKnowledge is támogatja mindkét keresési módszert. Akár kulcsszavakat is használhatunk mint pl. "Audrey Tautou".
Illetve bővíthetjük is a kulcsszavakat amolyan távirati stílusban, pl. “Audrey Tautou's first movie”.
A Google még keresési ajánlatnak is felkínálja hogy “audrey tautou first movie” azonban nem ad választ, a Wikipediához irányít minket az első találat.
Ezzel azonban fontos ponthoz érkeztünk – a TrueKnowledge ugyanis a Wikipeda-n felhalmozott tudást próbálja meg rendszerezni, illetve a lelkes felhasználók tudására alapoz. A WolframAlpha-ról nem tudhatunk meg sokat, de valószínűsíthető hogy hasonló, rendszerezett lexikális tudást tartalmazó forrásokra támaszkodik. Ebben pedig nagyon hasonlítanak a legsikeresbb válasz-keresőhöz a Powerset-hez, ami szintén a Wikipedia-t használta elsősorban, már azonban a Microsoft Bing keresőjét erősíti a rendszer.