Ma már természetesnek vesszük, hogy a számunkra fontos információk eléréséhez keresőmotorokat használunk. Elég csak a világ népszerű keresőire gondolni, mint a Google vagy a Bing. Ezeken a keresőfelületeken is több keresési beállítás érhető el, mégis gyakran szembesülünk azzal, hogy nem találjuk meg a számunkra releváns tartalmat.
Magánéletünk során ez ”csak” bosszúságot okoz, de az üzleti életben számottevő hátrányt is jelent. Ilyenkor olyan igények merülnek fel, amelyre kizárólag egy intelligens vállalati kereső tud megoldásokkal szolgálni.
Sokszor azonban, ahogy az ügyfél sem tudja elmagyarázni egyszerűen, milyen megoldásra van szüksége, úgy nehezen elmondható az is, hogy egy intelligens vállalati kereső hogyan működik valójában és milyen szolgáltatásokat, lehetőségeket nyújt a felhasználó számára.
A ”Hogyan működik a Google kereső?” című cikkben olvashatóak az alábbiak:
”Gary (Illyés, a Google zürichi irodájában dolgozó elemző) elmondása szerint a kereső működésének alapjait az új Google-alkalmazottaknak egy 6 órás prezentációban szokták elmagyarázni…”
6 óra helyett 2 perc 32 másodperc alatt elmagyarázzuk
Természetesen mi nem szeretnénk a Kedves Olvasónak egy végeláthatatlan leírást átadni a vállalati kereső működéséről és használatának előnyeiről. Ezért elkészítettük kisfilmünket, amely közérthető módon mutatja be mindezt. Ezúton kívánunk a videóhoz jó szórakozást!
Amennyiben ki is szeretné próbálni a keresőt, máris megteheti. Csak annyi a dolga, hogy blogunk jobb oldalán található Precognox Blogkereső mezőnél beírja a keresni kívánt kifejezést és a keresés gombra kattintva máris a TAS vállalati keresőfelületére jut el.
A TAS Vállalati keresőről bővebben olvashat a Precognox oldalán megjelent cikkben.