Elon Musk mostanában ugyan nem a legjobb napjait éli, élő adásban füvezik, illetve a tőzsdefelügyelet is vizsgálódik a kijelentései kapcsán, ettől függetlenül ő még mindig a világ jelenlegi egyik leginkább előremutató, kiemelkedő innovátora. Azt hiszem, bárki aki megcsinálta volna akár csak egyiket az általa már elindított technológiai újítások közül, már nem élt volna hiába: Paypal, Spacex, Hyperloop, The boring company. És persze itt van még a média által leginkább felkapott és sztárolt cége, a Tesla.
A jövő technikája, már ma
Musk 2017-ben azzal került a hírekbe, hogy legújabb modellük, a Tesla 3 kapcsán most éppen az autók gyártástechnológiáját kívánja forradalmasítani. "Hogyan gyártsunk 500 ezer autót emberi kezek érintése nélkül?", és más hasonló bombasztikus mondatokat fogalmaztak meg az újságírók. Nem kell ide ember, hiszen csak lassítja a folyamatot és egyébként is, nem annyira biztonságos, ha embereket a robotok közelébe engedjük.
Elég vadnak tűnhetett elsőre az ötlet, de ne felejtkezzünk meg arról, elég jó volt Musk eddig előélete, megszokta tenni, amit megígér:
"Megszokta csinálni azt, amit más emberek lehetetlennek tartanak. Ha megtudja csinálni ezt a scifibe illő idegenek csatahajóját, a gyártás arculata örökre meg fog változni. Ez óriási dobás. Készüljünk fel mindannyian!"
Nehéz lett volna már ennél feljebb srófolni a várakozásokat. Nem volt hatás nélküli a hype, mindeközben több száz ezer ember előre befizetett, egy még gyártásban sem lévő autóra előleget, csak hogy felkerülhessen a várólistára.
Vagy mégsem
Azonban a hírek hangulata, üzenete lassan elkezdett megváltozni. Elkezdődött a gyártás, de a híradások már sokkal inkább arról szóltak, hogy nagyon lassan sikerül csak a heti termelést növelni, és egyébként is minőségi problémák vannak. Így aztán egy év elteltével már egészen más címeket olvashattunk az újságban:
"A robotok megölik a Teslát."
Nem kicsi a változás. A robotok addigra megváltóból kifejezetten bűnbakká lettek, ami miatt nem tudtak a várakozásoknak megfelelő számú autót gyártani. Pedig nem spóroltak. A Bernstein elemzői szerint a Tesla a megszokotthoz képest kétszer annyit költött a gyártás kialakítására. Rengeteg hipermodern Kuka robotot vásároltak, és nem csak a más autó gyártók által is megszokott - hegesztési, festési stb - műveleteket automatizálták, hanem megkísérelték a végső összeszerelést is gépesíteni. Végül pontosan itt tapasztaltak nagyon nehezen megoldhatónak tűnő, vagy konkrétan megoldhatatlan problémákat. Így azóta erről a túlságosan ambiciózusnak bizonyuló célról le is mondtak és több embert vettek fel az üzembe. Ma már gép és ember együtt dolgozik.
Mi történt itt a szemünk előtt, mi a tanulság? A robotok alkalmazása a gyártási folyamatban egy bizonyos szint felett már inkább csökkenti a minőséget, így végül a termelékenységet is. Nem érdemes mindent automatizálni. És nem feltétlenül azért, mert nehéz, hanem mert a végeredmény minősége várhatóan rosszabb lesz.
Mi köze ennek a szoftverekhez?
Egy nemzetközi projekt, a KConnect fejlesztése során találkoztunk hasonló problémakörrel. Egy többnyelvű Orvosi szemantikus kereső alkalmazása során merült fel, hogy milyen esetekben lehetne még ezeket a technológiákat alkalmazni. Abból adódóan, hogy a legtöbb cégnél a sales folyamat során elég könnyen kimutatható, ha valami értéket teremt, arra jutottunk, hogy a sales leadek generálását próbáljuk meg támogatni egy szoftveres megoldással. A sales lead gyakorlatilag egy potenciálisan érdekes ügyfél elérhetőségét jelenti, akinek értéket jelenthet a mi általunk eladni kívánt termék vagy szolgáltatás. A lead generálás fejlesztése során egy magyar biotechnológiai céggel működtünk együtt, akinek nagyon speciális termékei, éppen ezért nem könnyen fellelhető és globálisan sem túl nagy számú potenciális ügyfélköre van.
Miben jobb a gép és miben az ember?
Ha végig gondoljuk egy értékesítő munkáját, hamar kiderül, meghatározhatók azok a területek, ahol kezdeni érdemes az automatizálás folyamatát. Vannak olyan részei a feladatnak ugyanis, ahol egyértelműen a számítógép, a szoftver van előnyben, ugyanakkor nagyon sok olyan terület is van, ahol nem kérdés, hogy egy ember jobb megoldást tud adni.
Mindezeket végig gondolva összeállt egy Sales Lead Generáló rendszer terve, amely automatizálja a lead generálás első lépéseit, hagyományos és gépi tanulást - ha úgy tetszik mesterséges intelligenciát - is ötvöző szoftver elemek össszeépítésével:
Az összegyűjtött leadeket aztán egy egyszerű felületen meg is jelenítettük:
Az értékesítők pedig innen vihetik tovább a folyamat emberek által végezhető, nagy kreativitást és szakértelmet igénylő részét.
Dolgozzon együtt gép és ember
Ma a legtöbb ipari üzemben munkavédelmi okokból a robotok az emberektől kordonokkal elzárt térben működhetnek csak. Ám létezik a robotoknak egy olyan új generációja, melyek már más megközelítésben dolgoznak. Úgy tervezték őket, hogy gép és ember együtt tudjon működni. A robotoknak ezt az új generációját Collaborativ robotoknak nevezik, nevük ennek a két szónak az összevonásából jön. A cobotok az emberrel együtt dolgoznak, megkönnyítve a munkájukat:
Az a meggyőződésünk, hogy a szoftverekkel támogatott automatizációt megoldások tervezése során is ez a helyes megközelítés. Dolgozzon együtt gép és ember, kiegészítve egymás erősségeit.
Építsünk szoftver cobotokat! Mi a Precognoxnál szívesen segítünk ebben.
Jóföldi Endre, 2018.09.25-i Internet Hungaryn elhangzott előadásának átdolgozott változata