(Az eredeti cikk itt olvasható)
Új évtized. Jól hangzik. Kicsit késésben vagyok, de valamiért ezek a jóslatok nem sürgették magukat. A szokásoshoz képest nem volt elég időm elmélkedésre az ünnepek alatt, holott jó sokra lenne szükségem ahhoz, hogy ilyen találgatós dologra adjam a fejem, mint egy éves előrejelzés.
Úgyhogy csak elkezdem, aztán meglátjuk mi lesz belőle.
A korábbi évekre vonatkozó jóslataim egyes cégekre, illetve ipari szegmensekre vonatkoztak, de most megpróbálok átfogó képet adni. Kivétel persze a Google, ami még mindig az egyetlen olyan társaság az Internet világában, ami az „űrből is látszik”. Egyelőre legalábbis, de erre még visszatérek.
- 2010. fogja jelenteni a web amerikai egyeduralmának megtörésének a kezdetét. Nem az amerikai internet piac összeomlását jelzem, inkább a méretbeli csökkenését és más webes gazdasági központok egyre nagyobb hatását. Lényegét tekintve ez nem egy Internet jóslat, hanem gazdasági, hiszen a web jól tükrözi a valódi világot, ami egyértelműen távolodik az Amerika-uralta modelltől.
- A Google határozott lépéseket fog tenni annak érdekében, hogy egy szoftver márkaként legyen ismert nem pedig egyszerűen „csak kereső motorként”. Ezt egy erős kulturális eltolódásnak tartom, ami jelentős töréseket fog eredményezni a cégen belül, de mindez ugyanakkor elkerülhetetlen. Mivel a Google, egykor az „internet ceruzája”, a Microsoft egy újabb, nyitottabb változata lett, és sokkal több elszámolni valója van, mind saját magával, mind a nyilvánossággal szemben, különben elveszítheti a támogatói bizalmát. Próbálkoztak a „média cég” elnevezéssel, de szerintem a „szoftver cég” jobban illik rá, és lehetővé teszi, hogy azokra a nagyobb projektekre koncentráljon, melyek szoftver alapúak: Chrome OS, Android, Search és Docs (Office/Cloud Apps).
Ez az eltolódás azt jelenti, hogy a Google az év végéig ötletszerű módon csökkenteni fogja a médiába, a közösségi médiába fektetett erőforrásokat és inkább együttműködést és partneri kapcsolatokat fog keresni a versengés helyett. Ez egy jelentős jóslat, hiszen egyértelmű, hogy a Facebook sok tekintetben a Google egyik legnagyobb vetélytársa, de ki fog derülni, hogy nem tudja a Facebook-ot felülmúlni ezeken a területeken, jobb szoftver cég azonban lehet.
- 2010-ben nagy adatkezelési ügyek kerülnek majd elő, nem olyanok, mint az AOL kereső bukása, hanem a közösségi és/vagy hirdetési adatokkal kapcsolatban. A legtöbb oldalon megjelenő személyre szabható beállítások lehetőségét nyújtó alkalmazások terjedésének ellenére még mindig nincs szabvány a marketing adatok használatára és éles harc folyik a piaci szereplők, az őket képviselő ügynökségek és harmadik személyek, mint hirdetési hálózatok vagy felmérő cégek között. Ehhez hozzájön még a jelenlegi törvényhozó testület és nehéz elképzelni, hogy ne lenne valami nagy csapás/fordulat a következő évben.
- Az év végére jelentős fejlődés lesz a felhasználói felületek kialakításában, ami nagy befogadásra fog találni sok „tier one” oldalon, különösen az ipari területen.
A közel 10 éves blog történelem ellenére, a legtöbb oldal még mindig azt a modellt követi, melyben egy új bejegyzés publikálása során a korábbiak lejjebb tolódnak. Ez a kifejezetten újdonság-vadászok kivételével a felhasználók számára emészthetetlen. A háromfejű erőnek köszönhetően – közösség, játék, mobil technológiák – azt gondolom, hogy a PC webre jócskán ráfér egy felhasználói felület megújulás és olyan új megközelítéseket is fogunk tapasztalni melynek során a navigáció és a megjelenítés egy új szabvány kialakítása felé fog megindulni.
Az Apple iTablet csalódás lesz. Elnézést kérek az Apple rajongóktól, de a használhatóság hiányzik. Még akkor is, ha nagyszerű és sok más szempontból fantasztikus. Amíg a felhasználói felületek nem tartalmaznak beépített hang-felismerést és a böngészés nem alakul át (4. pont), addig az iTablet csak egy Newton 2.0. Persze Newton volt maga az iPhone, 10 évvel korábban és telefon nélkül… és a Mac egyszerűen csak Windows, 10 évvel azelőtt, hogy a Windows megerősödött volna, és a Next… na de hagyjuk.
- 2010-ben meg fog jelenni egy nyílt játék platform, hasonlóan ahogy 2009 egy nyílt telefonos platform (Android) éve volt. Képzeljük el mi történne, ha a jelenlegi játékfejlesztés hegemóniája megkérdőjeleződik…
- A hagyományos keresési eredmények elértéktelenednek, egészen addig, hogy az emberek kételkedni fognak a keresés érvényességét illetően. Ez nem jelenti azt, hogy az emberek ne használnának keresést – a szokások nem halnak el ilyen könnyen, és továbbra is nagy jelentősége lesz. De jelenleg a keresési módszerek egy nagy átalakuláson mennek keresztül – korábban már írtam róla, hogy egyre bonyolultabb kérdéseket teszünk fel, amikre egy egyszerű keresés nem tud választ adni. Emiatt a szétválás miatt nem lehet a keresést vádolni, de mégis. Hozzájön ehhez a problémához az AdWords játéka, és így lesz teljes a kép. A Google fogja kapni a legtöbb vádat, de ő tehet a leginkább ezért 2010-ben.
- A Bing egy erős, de jól lemaradva a második helyet elfoglaló kereső lesz, csökkentve a Yahoo részvényeket. Természetesen Yahoo ügyben nehéz megérteni a keresési részesedést, de abban tudom mérni, hogy „honnan erednek a lekérdezések”. Ez egy elég bátor jóslat, tekintve a 7 pontos különbséget a Bing és Yahoo között, de úgy vélem, hogy a Microsoft nagy részvények vásárlásával be fogja hozni.
Az internetes hirdetések száma nagyon meg fog növekedni és nem csak a keresés és közösségi oldalak révén (PPC/PPA). A cégek sokkal többet fognak költeni az online megjelenésre 2010-ben és a legtöbb előretekintő modell ezt figyelmen kívül hagyja.
- Lehet, hogy ez a legegyszerűbb dobás, de sose lehet tudni, talán pont ebbe csúszik a hiba: a technológiai/internet ipar nagy részvénykibocsátási hulláma fog következni. Azonban legalább egy, ha nem több hamar visszahúzódik, ahogy a vizsgálatok során kiderül, hogy túl drága és/vagy ellentmondásos. Ennek következményeként ugyanilyen növekedési hullám lesz a gyenge kibocsátások és a vállalategyesülések és felvásárlások terén.
- Ez már túlmutat rajtam, de jónak hangzik, úgyhogy folytatom: nagy lépéseket fogunk tapasztalni az ember-gép akadályok áttörésében. Ez alatt a technológia és a biológia integrációját értem – igen, ugyanez az elképzelés az alapja olyan nagysikerű filmeknek is, mint az Avatar, Mátrix, Terminátor… Nem piaci termék megjelenését látom, de egy-egy ígéretes tanulmány vagy kísérlet megjelenését.
- Ki fogom találni, hogy mit kezdjek a könyvemmel. Három éve ígérgetem, hogy meglesz, egy kicsit már kezd elavulni…
Én várom a 2010-es évet, amire valójában nehéz más előrejelzést tenni, minthogy összességében jobb lesz, mint az előző, 2009-es év.