HTML

Kereső Világ: keresés, szövegbányászat, big data

A keresők lelkivilága, szöveges keresés, szövegbányászat és big data.
2001 óta foglalkozunk keresőfejlesztéssel a Precognox kereteiben. A blog írói: Jóföldi Endre és Varjú Zoltán. A Goldenblog versenyen IT kategóriában a legjobb 3 blog közé választott minket a szakmai zsűri 2011-ben és 2012-ben is. 2013-ban a Biznisz blogok között hetedik helyen végeztünk.


Precognox

precognox_logo_190.jpg

A blog készítői a Precognox Kft. keretein belül fejlesztenek intelligens, nyelvészeti alapokra épülő keresési, szövegbányászati és big data megoldásokat. Ha a blogon olvasható tartalmak kapcsán, vagy témáink alapján úgy gondolod megoldhatjuk problémáidat, akkor lépj velünk kapcsolatba a céges oldalunkon található űrlapon keresztül.

opendata.hu

opendatahu45.jpg

Az opendata.hu egy ingyenes és nyilvános magyar adatkatalógus. Az oldalt önkéntesek és civil szervezetek hozták létre azzal a céllal, hogy megteremtsék az első magyar nyílt adatokat, adatbázisokat gyűjtő weblapot. Az oldalra szabadon feltölthetőek, rendszerezhetőek szerzői jogvédelem alatt nem álló, nyilvános, illetve közérdekű adatok.

Az opendata.hu oldalt a Magyar OpenData Alapítvány/Egyesület hivatalos megalakulásáig - lelkes önkéntesek segítségével a
K-Monitor Közhasznú Egyesület (K-Monitor) működteti, az üzemeltetést a Precognox végzi.



Meetup ajánló

Blog figyelése (RSS)

 Add hozzá az RSS olvasódhoz

Ha levélben szeretnél értesülni az új cikkekről:

Főbb témák

adatok (12) adatújságírás (16) ajánló (4) állás (4) alternatív (6) alternatív keresőfelület (24) analitika (5) beszédtechnológia (11) big data (42) bing (14) blogkereső (5) clustering (6) computational social science (4) data science (8) digitális bölcsészet (4) egészség (7) egészség kereső (7) emócióelemzés (14) facebook (8) Facebook (7) fintech (5) firefox (4) gépi tanulás (5) goldenblog (5) google (57) Google (22) GoogleTrends (5) Google Ngram (4) Hadoop (6) helyi keresés (4) hírelemzés (4) hírkeresés (4) internetes keresés (27) internetes keresők (4) internet hungary (6) iphone (5) johu (4) képkereső (8) keresés (52) kereséselmélet (7) keresés jövője (57) keresés problémái (38) keresők összehasonlítása (9) keresőoptimalizálás (6) kereső szándéka (11) kereső tanfolyam (9) kereső teszt (15) kognitív nyelvészet (8) konferencia (11) könyvajánló (10) korpusznyelvészet (5) közösségi keresés (8) közösségi média (6) különleges keresők (7) kutatás (4) linked data (5) live (13) magyar (4) magyar kereső (9) marketing (8) meetup (17) metafora (5) metakereső (4) microsoft (4) miner (4) mobil (31) mobil keresés (15) Neticle (8) NLPmeetup (4) NLP meetup (5) nlp meetup (5) Nuance (8) nyelvészet (10) nyelvtechnológia (56) open data (7) Pennebaker (5) pénzügy (6) politika (4) pollyanna (4) Precognox (16) Precognox Labs (12) R (7) seo (5) smartmobil (4) sna (4) spam (6) statisztika (7) számítógépes nyelvészet (5) szemantikus keresés (15) szemantikus kereső (10) szemantikus web (8) szentimentelemzés (24) szövegbányászat (12) társadalomtudomány (4) tartalomelemzés (20) tartalomipar (5) tartalomjegyzék (6) tematikus kereső (20) twitter (13) Twitter (23) Twitter forradalom (4) valósidejű keresés (4) vertikális kereső (9) vizualizáció (10) wikia (4) Wikipedia (4) wolframalpha (4) yahoo (26) Címkefelhő

A blog tartalmai CC licenc alá tartoznak

Creative Commons License
Kereső Világ by Precognox Kft. is licensed under a Creative Commons Attribution-NonCommercial-ShareAlike 4.0 International License.
Based on a work at http://kereses.blog.hu/.
Permissions beyond the scope of this license may be available at http://precognox.com/.

A Kereső Világ blogon közölt tartalmak a Precognox Kft. tulajdonát képezik. A tartalom újraközléséhez, amennyiben nem kereskedelmi céllal történik, külön engedély nem szükséges, ha linkeled az eredeti tartalmat és feltünteted a tulajdonos nevét is (valahogy így: Ez az írás a Precognox Kft. Kereső Világ blogján jelent meg). Minden más esetben fordulj hozzánk, a zoltan.varju(kukac)precognox.com címre írt levéllel.

Creative Commons License

Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd!

 


Kereső tanfolyam - 2. Keresők működése

2010.09.27. 14:00 Szerző: siklosib Címkék: kereséselmélet kereső tanfolyam

A webes keresőgépek ( search engines ) három munkafázisból állnak össze: 1. begyűjtés , 2. indexelés , 3. keresés . Ezek a folyamatok nagy teljesítményű elosztott számítógépes rendszereken futnak, folyamatosan és párhuzamosan. A Google például becslések szerint már több...

5 komment • Kövess Facebookon • Iratkozz fel értesítőre

Keresés természetes nyelven

2010.09.21. 11:14 Szerző: siklosib Címkék: keresés jövője alternatív keresőfelület keresés problémái szemantikus keresés kereséselmélet

„the ultimate personalized search engine: the librarian” (Sergey Brin) Amikor információt keresünk az interneten, interakcióba lépünk számítógépünk segítségével egy keresőmotorral. Az interakció kvázi-nyelvi, hiszen szöveges bevitellel keresünk szöveges információt (ez...

Szólj hozzá! • Kövess Facebookon • Iratkozz fel értesítőre

Kereső tanfolyam - 1. Keresőtörténelem

2010.09.13. 14:00 Szerző: siklosib Címkék: internetes keresés keresők története kereséselmélet kereső tanfolyam

Olyan sorozat megjelentetésébe kezdünk, amelynek eredetije egy informatikus könyvtárosok számára készült jegyzet. Mivel ma már nemcsak az információkereséssel hivatásszerűen foglalkozók számára fontos a keresőrendszerek ismerete, ezért úgy gondoljuk, hogy hasznos szélesebb...

1 komment • Kövess Facebookon • Iratkozz fel értesítőre

A szemantikus keresés 10 pontja

2010.06.24. 08:49 Szerző: siklosib Címkék: internetes keresés keresés jövője keresés problémái szemantikus kereső szemantikus keresés kereséselmélet

Egyre több szemantikus kereső, tudásbázis, vagy egyéb alkalmazás jelenik meg az interneten. Sok kétséget vet fel, hogy ez vajon azt jelenti-e, hogy valóban így fejlődik a technológia, vagy a szemantikus jelző jelentése veszít sokat tartalmából. Így mire elérjük azt, hogy...

1 komment • Kövess Facebookon • Iratkozz fel értesítőre

Mitől szemantikus egy kereső?

2010.02.03. 13:37 Szerző: siklosib Címkék: keresés problémái szemantikus kereső szemantikus keresés kereséselmélet

Érdekes és aktuális kérdés ez, ahogy a KeresőVilágban a Szörcs készítőivel készült interjú során is felmerült, majd az erre válaszként készült írás is ezt boncolgatja. A Seologik I blog szerzői fogalmazásában a szemantika: A szemantika a természetes nyelvi jelentés...

1 komment • Kövess Facebookon • Iratkozz fel értesítőre