Lassan közhely, hogy a második gépkorszak alaposan át fogja alakítani az életünket. Akadnak szép számmal olyanok is, akik attól félnek, hogy a gépek egy szép napon az egész emberiséget leigázhatják és kiirthatják. A mesterséges intelligencia ma az érdeklődés középpontjában áll, de nem árt tudnunk, hogy többször is megélhettük már az AI winter néven elhíresült jelenséget, amikor a felfokozott elvárásoknak nem sikerült megfelelni és a finanszírozási források elapadtak. Persze sokak szerint most nem jön a tél, itt az örök tavasz. Ha az extrém utópiákkal és disztópiákkal nem is tudunk mit kezdeni és továbbra is várnunk kell az áttörésre, a technológia hatása mindennapi életünkre visszafordíthatatlan, ezért jó lenne tudni, mi várhat ránk. Ehhez ajánlunk most olvasmányokat.
Az optimista
- Jerry Kaplan: Humans Need Not Apply - A Guide to Wealth and Work in the Age of Artificial Intelligence
- Yale University Press, 2015
Kaplan ott volt a klasszikus AI megszületésénél, kutatói pályáját az ipar csábításának engedve hagyta ott. Amellett, hogy személyesen is megtapasztalta, hogyan lesz egy-egy kósza ötletből komplett iparágakat felforgató termék, tudományfilozófiai hátterének köszönhetően rendkívül változatos perspektívákból világítja meg milyen hatása lesz, vagy éppen van a mesterséges intelligenciának társadalmunkra. Kaplan nagyon hisz abban, hogy a piac majd mindent megold előbb, vagy utóbb. Legyen szó arról, hogy a technológiai fejlődés gyorsulásával nem képes lépést tartani a jelenlegi oktatási rendszer, vagy arról, hogy a dolgozók egyre nagyobb tömegei érzik magukat a politikai döntéshozatalból kiszorítva. Kaplan szerint a kapitalizmus logikája is azt diktálja, hogy a cégek nyújtsanak tisztes megélhetést is biztosító hitelek a folyamatos átképzéshez, ösztönözzék dolgozóikat vállalati részesedéssel, hogy csak a két kedvencemet említsem. A kötet legizgalmasabb része amikor a mesterséges intelligencia kapcsán felmerülő jogi és etikai kérdéseket boncolgatja. Ilyenkor a legtöbben a sci-fi irodalomhoz nyúlnának. De nem Kaplan, aki szerint igen is van tapasztalatunk autonóm, de korlátozott ágensek és tulajdonosaik megítélésében, ha nem is valami szép hagyomány ez, de a rabszolgaságot szabályozó törvények jó kiindulási alapot nyújthatnak.
A pesszimista
- Frank Pasquale: The Black Box Society - The Secret Algorithms That Control Money and Information
- Harvard University Press, 2015
Ha valaki paranoiásan fél attól, hogy mindenféle adatokat gyűjtenek róla amíg online életét éli vagy éppen bankkártyájával fizet, az ne olvassa el ezt a könyvet, mert mire leteszi, kidobja a mobilját, lemondja internet előfizetését és ezentúl csak készpénzben veszi fel a fizetését. A többiek a szerzővel együtt fognak átfogó szabályozásért kiáltani. Elsőre úgy tűnhet, Pasquale szépen összeszedte az összes horrorsztorit, az elutasított hitelkérelmektől a NSA által tévesen terrorista gyanúsnak talált emberek zaklatásán át a pénzügyi műveleteket manipuláló high frequency trading cégeken át. Azonban az éles felütések után ott vannak a kérdések, melyeket meg kell válaszolnunk, nem is a jövőben, hanem minél hamarabb; kihez fordulhatunk, ha egy algoritmus gyanúsnak talál minket, vagy elutasítja hitelkérelmünket? Az ingyenes szolgáltatások tényleg tovább adhatják adatainkat? Elektronikus lábnyomaink után eredhet bárki és összeszedhet rólunk minden információt, amit azután szabadon felhasználhat? A szerző inkább elgondolkodtatja olvasóját és nem ad kész válaszokat, de annyi nagyon is érződik, hogy erős kontrollt és szabályozást szeretne Pasquale.
A realista
- Martin Ford: Robotok Kora - Milyen lesz a világ munkahelyek nélkül?
- HVG Könyvek, 2017
Ford Kaplan-hoz hasonlóan átfogó képet tár elénk az automatizálási hullám rövid- és hosszútávú következményeiről, ami a fizikai és szellemi munka folyamatos gépi helyettesítése. Ford szerint vannak területek, pl. az egészségügy és az oktatás, ahol bizony még sokat kell várnunk, más területek, pl. a fuvarozás, azonban hamarosan megadják magukat. Ez önmagában még nem lenne baj, hiszen a világ már csak így működik, az innovációval jár a schumpeteriánus teremtő rombolás; az egyik iparág hirtelen átalakul, megszűnik, kevesebb embert foglalkoztat, ezzel párhuzamosan ugyanakkor újabb területek nyílnak meg. Azonban itt van egy apró bökkenő, az innováció felgyorsult, ezért nagyobb számban szűnnek meg állások, mint keletkeznek más szektorokban. Nem lehet hirtelen mindenkit átképezni informatikussá, bármekkora a hiány is ebben a szakmában. Még nagyobb baj, hogy az állásukat vesztő sofőröknek valószínűleg igen alacsony hányada vágna bele és végezné el az egyetemet, vagy akár egy manapság divatos gyorstalpalós programozó képzést, hiszen valószínűleg nincs akkora megtakarításuk, hogy minimum egy évig megéljenek és mellette tanulni is tudjanak. Ehelyett gyorséttermek, raktárak, biztonsági szolgálatok várják őket korlátozott számban, azaz alacsonyabb képzettségű társaikkal fognak versenyezni rosszul fizetett állásokért. Fel tudunk készülni egy hasonló helyzetre, azaz meg tud védeni minket a megfelelő oktatás attól, hogy az automatizálás következtében állásunkat elveszítve lecsússzunk? Erik Brynjolfsson Andrew McAfee nagyon optimista és abban hisznek, hogy a jövő azé, aki a gépekkel együtt tud majd működi. Ford, mint rendes szilícium-völgyi vállalkozó, azonban nem ennyire optimista, szerinte ugyanis minden cég abban érdekelt, hogy csökkentse költségeit, a gép és ember páros mindig drágább mint egy önálló gép, ezért amikor lehetséges, át kell állni az olcsóbb megoldásra, mert ha nem, akkor oda profit és bezárhat a bolt. Ezért egyre több ember fog kiszorulni a munkaerőpiacról, csökkenni fog a fogyasztás. Ford már-már Rosa Luxemburgot idézi, amikor arról ír, hogy a kapitalizmus saját magát számolja fel; az automatizálással növeli a profitot, koncentrálódik a tőke, miközben egyre többen kerülnek körön kívülre, hiszen jövedelem hiányában nem tudnak fogyasztani. Ezt a folyamatot Ford szerint a feltétel nélküli alapjövedelem tudja lassítani. Ezzel nincs egyedül, még a baloldalisággal egyáltalán nem vádolható pénzügyi körökben is felmerült az alapjövedelem bevezetésének szükségessége. Felmerül a kérdés, hogy meddig tartható ez a rendszer? Mi jön utána?
Szép új világ
A technológiai megmondóemberek és a szabályozási kérdéseken rágódó jogász könyvei alaposak a szakterületi kérdésekben, de egy kicsit felületesek a társadalmi vetület tárgyalásában. Ezért két szociológus könyvét is ajánljuk, akik egy kicsit jobban megvilágítják, mi várhat ránk.
- Peter Farse: Four Futures - Life After Capitalism
- Verso, 2016
Farse a CUNY szociológusa és a Jacobin magazin szerzője nem rejti véka alá, hogy nagyon balos, nem is meglepő, hogy szerinte a legpozitívabb fejlemény az lenne, ha az ember megszabadulna a munkától és bekövetkezne az egyenlőség és bőség kora, azaz a kommunizmus. Ugyanakkor a jelenlegi trendek három másik forgatókönyvet is valóra válthatnak az egyenlőség vs hierarchikus berendezkedés és a bőség vs szűkösség tengelyek mentén, melyek a szocializmus (egyenlőség és a szűkösség), a járadékosság (rentism) (hierarchia és bőség), az extremizmus (hierarchia és a szűkösség). Habár a szerző nagyon magával tudja ragadni az embert, az nem igazán esik le, hogy miért ez a két tengely jelenti a fő csapásirányát a történelemnek és hogy hol van a klasszikus szabadság, mint érték. Az pedig végképp nem tudtuk megfejteni, hogy miért kell szélsőséges értékeket felvenni ezek mentén, nem-e lehetséges sokkal több kombinációja a bőség és az egyenlőség fokozatainak.
- Wolfgang Streeck: How Will Capitalism End?: Essays on a Failing System
- Verso, 2016
Streeck is baloldali szociológus, könyve egy 2014-ben a New Left Review-ban megjelent cikkről kapta a címét (sietős olvasóinknak ajánljuk a rövid cikket, a könyv - habár tök jól és szerintünk élvezetesen - csak ezt színezi ki több cikkel összeszerkesztve). Ebben a kötetben nem annyira a technológiai fejlődésről, mint inkább a kapitalizmus pénzügyi logikájáról olvashatunk és arról, hogy a klasszikus liberalizmus hajnalán összekapcsolódott szabadpiac és demokrácia lassan elkezdett elválni egymástól. Az egyenlőtlenségek növekedésével egyre többen érzik úgy, hogy nincs befolyásuk a politikai döntéshozatalra, az egyre inkább a tőke kiszolgálójává válik, annak logikáját kezdi átvenni, erről kapunk sok adatot is.
Készüljünk a legrosszabbra?
Azt, hogy mit hoz a jövő, nem tudhatjuk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem gondolkodhatunk el a jelenben zajló folyamatok hatásain és azon, hogy milyen jövőt szeretnénk a következő generáció számára. Technológiai oldalról nagyon fontos, hogy ne adjuk át saját előítéleteinket a tanulóadatokon keresztül a mesterséges intelligenciának (l. erről korábbi írásunkat a nyesten). A társadalmi változásokat azonban sokkal fontosabbnak tartjuk. Ha ezekre képesek vagyunk figyelni és aktívan reagálunk rájuk, akkor a mesterséges intelligencia előnyeit le tudjuk aratni, ha nem figyelünk, akkor könnyen egy megvalósult disztópiában találhatjuk magunkat. A népszerű ismeretterjesztő művek jók arra, hogy felhívják a figyelmet ezen jelenségekre, de ha ténylegesen cselekedni akarunk, akkor nem árt meghallgatnunk a területen tevékenykedő társadalomtudósok, bölcsészek és egyéb járadékvadászok szavait (ehhez szintén egy korábbi nyestes írásunkat ajánljuk).
