HTML

Kereső Világ: keresés, szövegbányászat, big data

A keresők lelkivilága, szöveges keresés, szövegbányászat és big data.
2001 óta foglalkozunk keresőfejlesztéssel a Precognox kereteiben. A blog írói: Jóföldi Endre és Varjú Zoltán. A Goldenblog versenyen IT kategóriában a legjobb 3 blog közé választott minket a szakmai zsűri 2011-ben és 2012-ben is. 2013-ban a Biznisz blogok között hetedik helyen végeztünk.


Precognox

precognox_logo_190.jpg

A blog készítői a Precognox Kft. keretein belül fejlesztenek intelligens, nyelvészeti alapokra épülő keresési, szövegbányászati és big data megoldásokat. Ha a blogon olvasható tartalmak kapcsán, vagy témáink alapján úgy gondolod megoldhatjuk problémáidat, akkor lépj velünk kapcsolatba a céges oldalunkon található űrlapon keresztül.

opendata.hu

opendatahu45.jpg

Az opendata.hu egy ingyenes és nyilvános magyar adatkatalógus. Az oldalt önkéntesek és civil szervezetek hozták létre azzal a céllal, hogy megteremtsék az első magyar nyílt adatokat, adatbázisokat gyűjtő weblapot. Az oldalra szabadon feltölthetőek, rendszerezhetőek szerzői jogvédelem alatt nem álló, nyilvános, illetve közérdekű adatok.

Az opendata.hu oldalt a Magyar OpenData Alapítvány/Egyesület hivatalos megalakulásáig - lelkes önkéntesek segítségével a
K-Monitor Közhasznú Egyesület (K-Monitor) működteti, az üzemeltetést a Precognox végzi.



Meetup ajánló

Blog figyelése (RSS)

 Add hozzá az RSS olvasódhoz

Ha levélben szeretnél értesülni az új cikkekről:

Főbb témák

adatok (12) adatújságírás (16) ajánló (4) állás (4) alternatív (6) alternatív keresőfelület (24) analitika (5) beszédtechnológia (10) big data (39) bing (14) blogkereső (5) clustering (6) computational social science (4) data science (7) digitális bölcsészet (4) egészség (7) egészség kereső (7) emócióelemzés (12) facebook (8) Facebook (7) fintech (5) firefox (4) goldenblog (5) google (57) Google (22) GoogleTrends (5) Google Ngram (4) Hadoop (6) helyi keresés (4) hírkeresés (4) internetes keresés (27) internetes keresők (4) internet hungary (6) iphone (5) johu (4) képkereső (8) keresés (50) kereséselmélet (7) keresés jövője (57) keresés problémái (38) keresők összehasonlítása (9) keresőoptimalizálás (6) kereső szándéka (11) kereső tanfolyam (9) kereső teszt (15) kognitív nyelvészet (6) konferencia (11) korpusznyelvészet (5) közösségi keresés (8) közösségi média (6) különleges keresők (7) kutatás (4) linked data (5) live (13) magyar (4) magyar kereső (9) marketing (8) meetup (16) metafora (5) metakereső (4) microsoft (4) miner (4) mobil (30) mobil keresés (15) Neticle (7) nlp meetup (5) NLP meetup (4) Nuance (8) nyelvészet (7) nyelvtechnológia (48) open data (7) pénzügy (6) politika (4) Precognox (15) Precognox Labs (9) seo (5) smartmobil (4) sna (4) spam (6) statisztika (5) számítógépes nyelvészet (5) szemantikus keresés (15) szemantikus kereső (10) szemantikus web (8) szentimentelemzés (20) szövegbányászat (11) társadalomtudomány (4) tartalomelemzés (16) tartalomipar (5) tartalomjegyzék (6) tematikus kereső (20) Twitter (23) twitter (13) Twitter forradalom (4) valósidejű keresés (4) vertikális kereső (9) vizualizáció (10) wikia (4) Wikipedia (4) wolframalpha (4) yahoo (26) Címkefelhő

A blog tartalmai CC licenc alá tartoznak

Creative Commons License
Kereső Világ by Precognox Kft. is licensed under a Creative Commons Attribution-NonCommercial-ShareAlike 4.0 International License.
Based on a work at http://kereses.blog.hu/.
Permissions beyond the scope of this license may be available at http://precognox.com/.

A Kereső Világ blogon közölt tartalmak a Precognox Kft. tulajdonát képezik. A tartalom újraközléséhez, amennyiben nem kereskedelmi céllal történik, külön engedély nem szükséges, ha linkeled az eredeti tartalmat és feltünteted a tulajdonos nevét is (valahogy így: Ez az írás a Precognox Kft. Kereső Világ blogján jelent meg). Minden más esetben fordulj hozzánk, a zoltan.varju(kukac)precognox.com címre írt levéllel.

Creative Commons License

Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd!

 

Wavii - közösségi hírfolyam

2012.04.24. 12:00 Szerző: zoltanvarju Címkék: adatok wavii adatújságírás

Korábban már bemutattuk a Wavii -t. Most, hogy már nem szupertitkos módon üzemel, egy kicsit közelebbről is megvizsgáljuk mit is tud. A Wavii alapötlete egyszerű, hamár úgyis sokan a Facebook-on megosztott híreket olvassák, miért ne használjuk a közösségi hálót egy hírfolyam...

Szólj hozzá! • Kövess Facebookon • Iratkozz fel értesítőre

DiscoverText, a szövegfelfedező

2012.04.17. 12:00 Szerző: zoltanvarju Címkék: analitika discovertext

A neten egyre több szöveges információ keletkezik. A közösségi média remek terepe lehet(ne) az egy-egy termékkel kapcsolatos információk és vélemények nyomonkövetésére. Ez a feladat azonban még várja, hogy valaki véglegesen megoldja, addig is a DiscoverText remek szolgálatot...

Szólj hozzá! • Kövess Facebookon • Iratkozz fel értesítőre

Hol történik ma az Internet és a mobil?

2012.04.10. 09:08 Szerző: kereso Címkék: mobil statisztika

Rendszeresen rácsodálkozom, amikor előadók Magyarországon gondolkodás nélkül az amerikai adatok, statisztikák és kutatások alapján vonnak le következtetéseket az Internet vagy a mobil világ alakulásáról. Vegyük észre, az Internet és a mobil egyre kevésbé ott történik....

2 komment • Kövess Facebookon • Iratkozz fel értesítőre

A kontextus órási ereje: keresés mobilon

2012.04.06. 12:08 Szerző: kereso Címkék: mobil mobil keresés smartmobil

A keresés alapvető problémája és legrégibb kérdéseinek egyike, ami miatt a keresők nem tudnak máig sem jobb választ adni a kérdéseinkre, hogy nem ismerik a szándékunkat abban a pillanatban amikor a kérdésünket megfogalmazzuk . Az agyunk zárt rendszer a keresőrendszer számára...

Szólj hozzá! • Kövess Facebookon • Iratkozz fel értesítőre

Quid: döntéstámogatás felsőfokon

2012.04.03. 12:00 Szerző: zoltanvarju Címkék: adatok keresés jövője quid

Napjainkban egyer nagyobb teret nyer a big data (nagy adathalmazok) elemzése és az analitikai eszközök használata. Ez kétszeresen is kapcsolódik a kereséshez, egyrészt az alapprobléma ugyanaz, strukturálatlan, szöveges adatokból igyekeznek kinyerni használható információt...

Szólj hozzá! • Kövess Facebookon • Iratkozz fel értesítőre